A technika fejlődése megállíthatatlan, és úgy látszik, a szexipart is elérte. A szexbabák új generációja nemcsak rendkívül élethű külsővel rendelkezik, hanem mesterséges intelligenciával is, tehát minél többet „beszélgetünk” vele, annál egyedibb személyiséggel ruházhatjuk fel.
Ezek a fantasztikusan fejlett robotok pislognak, mozgatják a szemüket és beszéd közben természetesen a szájukat is. Selymes hajuk, sőt, szemöldökük és dús szempillájuk is van, tulajdonképpen kifejezetten szépek.
Az ilyen igényes kivitelezésű babák viszont egyesekben már etikai kérdéseket vetnek fel, és több nő fel is szólalt a forgalomba hozataluk ellen. Az egyik szexrobot elleni aktivista – mert igen, mar ilyenek is léteznek – azzal érvelt, hogy egy ilyen élethű szexpartnerrel a nők egyszerűen nem fognak tudni lépést tartani. Mert a robot mindig lelkes, mindig ugyanolyan jó vele az ágyban és sosem panaszkodik. Olvass még a témában
A jobb szaglás intenzívebb élvezetet ad. 5 bevált szex tipp az intenzívebb orgazmusért
„Terápiaként átrendezem ilyenkor a lakást.” – Hogyan élj túl egy fájdalmas szakítás után?
Vigyázz, ezzel a három szóval akár örökre megbéklyózhatod a kapcsolatodat
Életed szerelme külsőre nem az eseted? 5 dolog, amit fontolj meg
Ha ezek után úgy gondolnánk, hogy a világ még mindig nem érett meg a pusztulásra, akkor elárulom, hogy Barcelonában megnyílt az első olyan bordélyház, ahol szexbabákkal is lehet szexelni.
Bizony ám. Mivel ezek a rendkívül élethű műhölgyek nagyon drágák, azok a spanyol úriemberek, akik nem tudnak megengedni maguknak egy sajátot, mostantól kipróbálhatják őket egy ilyen bordélyházban. Itt azért nem a csúcskategóriás, beszélgető babák várják a delikvenseket, hanem egy olcsóbb változatukat. Természetesen a robot szexmunkások ellen is elkezdett tiltakozni egy húsvér hölgyekkel dolgozó bordélyház, mert nem tetszik nekik, hogy babákkal kell rivalizálniuk.
Kép forrása: vitaliy_sokol/Depositphotos.com
A tarifa egyébként egy szexbabával is ugyanannyi, mint egy prostituálttal: fél óra 80 euró, egy óra 100 euró. A bordélyház egyébként „élő” hölgyeket is foglalkoztat, de azt mondják, egyre nagyobb a kereslet a robotokra. A tulaj elmondása szerint jelenleg körülbelül minden ötvenedik férfi választ robotot egy pásztorórára. Többféle különböző modell közül válogathat a kuncsaft: vannak szőke hajú és kék szemű, barna hajú és zöld szemű, vagy latinos külsejű babák is. A legnépszerűbbek az ázsiai lányokra hasonlító babák.
Visszatérve a kifinomultabb, mesterséges intelligenciával rendelkező szexrobotokhoz, ők – ezen a téren – valóban a technika csúcsát jelentik napjainkban. Ha az ember kéri, csábos hangon vicceket mesélnek, szenzoraiknak köszönhetően szexin nyögnek is, sőt, létezik olyan modell, amelyik, khm, hogy is mondjam, kézzel képes kielégíteni egy férfit. És akkor még a rezgő intim részeikről nem is beszéltem.
