Hétköznapi helyzetek, amikor nagyon utálom, hogy egyedül élek

Címlap / Életmód / Lélek / Hétköznapi helyzetek, amikor nagyon...

Hétköznapi helyzetek, amikor nagyon utálom, hogy egyedül élek

Bevásárlás

Nagyon praktikus, hogy a bevásárlást már el lehet intézni online is, de valljuk be, manapság, amikor alig járunk valahova, néha jó megtörni a teljesen egyforma napokat azzal, hogy egyszerűen lemegyünk a boltba.

3 csillagjegy, akinek összeáll a kép egy ismerőséről

Persze próbálok minél kevesebb alkalommal tömegbe menni, így heti egyszer járok csak bevásárolni. Ennek pedig az a következménye, hogy hatalmas pakkokkal, 3-4 szatyorral próbálok hazajutni. Közben átkozom magam, hogy miért nem tudtam legalább a tartós élelmiszert online megvenni és csupán a friss dolgokat vásárolni személyesen. Ilyenkor sajnos mindig átfut az agyamon az is, hogy valakivel együtt ez egy szuper kis program lenne.

Együtt elterveznénk, hogy mire van szükségünk, kiválasztanánk az üzletben és a csomagokat szépen, igazságosan elosztva, hazasétálnánk. Nevetséges, ha ez számomra egy szuper kis közös programnak tűnik, míg most csupán nyűg? És persze az is csodálatos lenne, ha lenne itt még valaki, aki gondol rá, hogy elfogyott a tej…

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.