Az égkék az ősz színe – így viseld

Az égkék az ősz színe – így viseld

Címlap / Stílus / Az égkék az ősz színe – így viseld

Nem kell, hogy elhagyjuk a vidám, nyári színeket a ruhatárunkból csak azért, mert jön a hidegebb idő. Számtalan variációban gondolkodhatunk a szezon egyik vezető színe kapcsán is.

Az égkék vidámságot, nyugalmat, magabiztosságot és persze végül de nem utolsó sorban színt is hozhat a hidegebb, őszi, na meg pláne a téli napokban. Ráadásul remekül kombinálhatjuk a világosabb (fehér,nude, bézs), de a sötétebb (fekete, farmer kék) árnyalatokkal is. Az anyagokkal is játszhatunk kicsit, a vékonyabb inghez beszerezhetünk egy vastagabb anyagból készült szoknyát vagy nadrágot, de akár már a garbókat, pulcsikat is elővehetjük az outfit megalkotásához a szekrényünk mélyéről. 

A világmárkák és a kis dizájner boltok is tartanak a repertoárjuk között égkék darabokat, úgy látszik, ebben a szezonban sokat hallunk még erről a színről. Ha még félünk kicsit tőle, nyugodtan szerezzünk be egy kék kiegészítőt, így a színfrissesség garantált, mégsem kell az egész outfitet ehhez igazítani. Persze ahogy az ég színe, úgy a darabok árnyalata is apránként változik, találjuk meg a hozzánk legjobban passzoló színárnyalatot. 

Rétegezve

Egy világoskék ing nagyon elegáns hatást kelt és szerencsére akkor sem kell aggódnunk, ha kicsit hidegebbre fordul az idő, mert ahogy a képen is látjuk egy sötétebb garbóval is remekül lehet kombinálni. 

Inspiráció:

 

Vásárold meg:

Zara

Meghúzva

A paper bag fazon (mind szoknyában, mind nadrágban) az utóbbi évek egyik legnagyobb slágere. Nem csoda, hiszen a legtöbb alakon csinosan mutat, ráadásul szépen kiemeli a derekat is. Ha a kéket a szoknyádon viselnéd, még az anyag vastagsággal is játszhatsz. Kipróbálhatsz egy világosabb farmert, de akár egy könnyedebb, vékonyabb égkék műselyem vagy lyocell szoknya is jól mutathat rajtad. 

Inspiráció:

 

Vásárold meg:


Must have darab

Az őszi ruhatárunk kötelező elemei a hosszú ujjúak és a hol vékonyabb, hol vastagabb pulcsik. Nem is kell sok változtatást eszközölni a szekrényünkben, ha beszerzünk belőle egy világoskéket. Még a letisztult farmer-bőrkabát szettet is tökéletesen feldobja, megadja azt a kis plusz csavart neki. 

Inspiráció:

 

Vásárold meg:

Stories.com

Kékbe burkolva

A bézs és a világoskék is nagyon jó barátok, így ha sok bézs és nude ruhadarabod van, bátran választhatsz az átmeneti időszakra (amikor még nem esik még olyan sokat az eső és nem koszolja össze a latyak) egy égkék kabátot. Mivel így ez a szín eléggé meghatározó lesz, óvatosan bánj a szetted többi elemével, nehogy túlzásba ess és túl sok legyen a végeredmény.

Inspiráció:

 

Vásárold meg:


Kiegészítő kellék

És végül, de persze nem utolsó sorban, ha tetszik ez a kék irány, de még bátortalan vagy a színválasztásban, keress egy ütős táskát az outfitedhez. Így belecsempészheted a világoskéket a szettbe, de mégsem kell aggódnod, hogy túl feltűnő leszel az utcán.

Inspiráció:

 

Vásárold meg:

Zara

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!