Görög joghurthoz keverve
A görög joghurt az egyik legegészségesebb finomság, amit ehetsz, és jó hír, hogy nem muszáj csak önmagában fogyasztanod.
Nyugodtan tegyél bele gyümölcsöt (például egy kevés epret), hogy plusz aromát adj neki, ezt az egészet pedig dobd fel néhány levélnyi frissen vágott mentával!
Egészen új ízvilágot teremt, és még egészséges is!
Olvass még a témában
„A férfiak félnek az özvegy nőktől és igazuk van” – özvegyek történetei
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Lassan sétálók, boltban tévelygők: tényleg olyan türelmetlenek lettünk, hogy mindenkit gyűlölünk, akitől nem tudunk haladni?
„Ha ezt rendeli az étteremben, rögtön tudom, hogy igazából nem gazdag” – Ultragazdagok mesélnek arról, mi leplezi le, aki csak gazdagabbnak akar tűnni
Készíts saját teát
Mindössze 5-10 nagyobb levél mentára lesz szükséged ehhez a recepthez, attól függően, hogy mennyire erős ízre vágysz.
Tedd őket egy bögrébe, majd a fakanállal alaposan nyomkodd meg őket. Ezt követően tölts a bögrébe meleg vizet, és hagyd állni 5-10 percig. Vigyázz, hogy ne legyen túl forró!
Ezt követően már fogyaszthatod is a teát, az pedig teljesen rád van bízva, hogy a mentaleveleket benne hagyod, vagy kiszeded előtte.
Mindkét módszer tökéletes!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






