Pro és kontra – villámválaszok a leggyakoribb tévhitekről
A császármetszés ellen érvelők közül többen úgy vélik, hogy a babákat gyakorlatilag sokként éri a megszületés, jobban megviseli őket abból a szempontból, hogy nagyon váratlanul kerülnek új helyre, szemben azokkal a babákkal, akik végigküzdik a szülést, és így felkészülhetnek az új körülményekre. Dr. Brubel Rékától megtudtuk, ez az érvelés téves, hiszen jelenleg nincs arra vonatkozó információnk, hogy a császáros babák nehezebben alkalmazkodnának az új életkörülményekhez, mint a természetes úton született apróságok.
Az viszont tényként említette, hogy lassabb és nehezebb a felépülés a császármetszésből, hiszen ez mégis csak egy nagy műtétnek számít.
„Az anya a hüvelyi szülés után két órával a saját lábán kisétálhat a szülőszobáról, de császár után hat órával még mozdulatlanul kell feküdnie. A kórházban is muszáj több idővel kalkulálnia: hüvelyi úton történő szülés után három napot, császármetszés után négy-öt napot kell a szülészeten eltöltenie az anyukának. (Persze az időtartam komplikációk esetén változhat.) A császármetszést egyébként nem követi semmilyen extra rutinkezelés, panaszmentes gyógyulás esetén csupán varratszedésen kell megjelenni.” Olvass még a témában
Szülész-nőgyógyász szakértőnk azt is elárulta, hogy „nincs korlátozás a császármetszések számát illetően, de idővel a komplikáció nő, és a harmadik beavatkozás felett már nehezebbnek, veszélyesebbnek számít a műtét”.
Végül arra is kíváncsiak voltunk, ami minden nőt jelentősen aggaszt: vajon befolyásolja-e a szexuális élet minőségét a hüvelyi szülés, vagy ez szintén tévhitnek bizonyul? „Főleg a többedszer szülőknél okozhat gondot a tágulás, illetve csökkenhet a szexuális élet élvezeti értéke”. Szakértőnk megnyugtatásul hozzátette: „Mindez persze nem aranyérvényű megállapítás, nem igaz mindenkire, és manapság már a megoldások is elérhetőek, pl. intimtorna, mellső, hátsó fali plasztika, vagy lézeres hüvelyplasztika formájában”.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






