Hiába szeretne az ember lánya egészségesebben élni, van az úgy, hogy a borról nem szeretne lemondani – ha te is ebben a cipőben jársz, és a vigyáznál a vonalaidra is a néhanapján előforduló borozgatás mellett, akkor érdemes figyelned arra, hogy melyik borfajtában mennyi cukor van. Így ki tudod választani azt, amelyiket még szereted is, és az alakodnak sem tesz annyira rosszat.
Érdemes tudni, hogy ha figyelsz a cukorbeviteledre, vagy egyszerűen szeretnéd kalóriaszegényen megúszni az esti iszogatást, akkor a vodka mellett a bor lesz a legjobb barátod – a száraz változatok ugyanis viszonylag kevés cukrot tartalmaznak, így már csak magában az alkoholban található kalóriákért kell aggódnod, a hozzáadott cukor miatt nem. Persze az a legegészségesebb, ha néha mindenféle számolgatás, bűntudat és lemondás nélkül is engedsz magadnak egy kis élvezetet, de ha mégis szeretnéd beépíteni az alkoholt a diétádba is, akkor az alábbi borokat válaszd.
A bor alapvetően úgy készül, hogy a szőlőt elkezdik erjeszteni – minél kevesebbet erjesztik, a gyümölcs cukortartalma annál inkább megmarad a borban is.
A kettő között vannak a félszáraz borok (10-30 gramm), és a pezsgő is (6-20 gramm), az abszolút díjnyertes pedig a késői szüretelésű édes borfajta, amiben literenként akár 200 gramm cukor is lehet.
Innen is látszik, hogy a legjobb döntést akkor hozod, ha száraz borokkal próbálkozol. Mind a fehér, mind a vörös, de még a rosé borok is általában 0,1-0,3 százalékban tartalmaznak cukrot, ami kis mennyiségnél tényleg elenyésző. A borban található, erjedés közben maradó cukrot egyébként szó szerint maradékcukornak hívják ez gyakorlatilag a must borrá erjedése végén, vagy a leállított erjedést követően a borban maradt természetes cukortartalom. A bor szárazsági fok szerinti besorolásában játszik meghatározó szerepet.
Érdemes tudni azt is, hogy az európai borok jellemzően alacsonyabb alkoholtartalmúak, mint mondjuk az amerikaiak, mert itt szigorúbb szabályozások vonatkoznak. Az olyan melegebb tájakon, mint Chilében vagy Ausztráliában, már alapvetően több cukortartalma van a szőlőnek, amiből aztán a bort erjesztik. Nem véletlen, hogy a legjobb száraz nedűk Olaszországból, Franciaországból, és persze saját kis hazánkból érkeznek.
Arra is érdemes figyelni, hogy tényleg csak a bort idd, ha teheted, maximum vízzel öntsd fel – a legtöbben ugyanis ott rontják el az ilyen estéket, hogy elkezdenek mindenféle szirupot kérni az italukba (macifröccs ismerős valakinek?), ami aztán nagyon fel tudja tolni az ital cukortartalmát. Éppen ezért rossz választás a koktél is – ha teheted inkább maradj a bornál, vagy nagyon maximum a vodkánál, ami szintén viszonylag alacsony kalóriatartalommal rendelkezik.