Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Csupa pink és Donald kacsa: 7 kattant...

Csupa pink és Donald kacsa: 7 kattant júniusi világnap

Pink nap

Június 23-án pláne nem baj, ha tetőtől talpig rózsaszínben tündökölsz! Ekkor ugyanis minden erről a vidám árnyalatról szól, amitől igazán könnyű jobb kedvre derülni. 

Koszos a szúnyogháló? Így lesz újra kristálytiszta pár perc alatt
Ha ez mégsem a te színed, elég egészen pici mennyiségben a napodba csempészni – például egy puncsfagyi vagy egy eperhabos sajttorta segítségével. Ellenállni felesleges!

Rönkház világnap

Június 25-én tartják a rönkházak napját, aminek az a lényege, hogy előtérbe helyezze a természetben töltött idő értékét. Elvileg arra találták ki, hogy elcsalogassa a gyerekeket meg a felnőtteket a televízió és a számítógép elől. 

A rönkházak főleg Amerikában – az Egyesült Államokban és Kanadában –, valamint Skandináviában megszokottak, ám az üzenet ettől még egy sátor esetén is ugyanaz. Vissza a természethez, ahogy Rousseau mondta.
Következő cikkünk7 júniusi világnap, amiről tudnod kellVilágnapok az év minden hónapjában – sőt, tulajdonképpen mindennap – várnak. Sorozatunk célja, hogy felhívjuk a figyelmed azokra, melyeknek az üzenetét érdemes végiggondolnod. Június 4-ére tűzte ki az ENSZ azoknak a csemetéknek a világnapját, akiknek erőszak okozta traumát kell átélniük. A komor ünnepet az ihlette még a…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A csillagjegyed elárulja, milyen munkában teljesedsz ki igazán
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.