Megelőzni könnyebb, mint kezelni
Ez természetesen a várandósság alatti szépségápolással sincsen másként. Az extrém túlsúlyt, s az azzal járó striákat is könnyebb megelőzni, mi több, utóbbiakat a későbbiekben gyakorlatilag lehetetlen eltüntetni.
De nem csak a bőrápolás az, amire kiemelt figyelmet kell fordítanod, hiszen életed egyik legszebb szakaszában vagy, kár lenne elrontanod ezt a néhány hónapot a hanyag és ápolatlan megjelenéssel. Az alapvető higiénián felül lássuk, mire kell fokozottan ügyelned!
Bőrápolás felsőfokon
A bőröd hihetetlen változásokon megy keresztül még akkor is, ha nem nő túlságosan a súlyod. Ebből kifolyólag elengedhetetlen a mindennapos testápolás, ami lehetőleg természetes olajokkal és ne testápolókkal történjen. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 27. a numerológia szerint: béke és harmónia
„És ebben mindenki egyetért velem” – ártatlannak tűnő, de valójában toxikus mondatok
„Az arcom két fele olyan volt, mintha két másik ember lenne” – Rosszul sikerült plasztikai beavatkozások
Rájöttem, hogy a szüleim csak azért maradtak együtt, mert mindketten megcsalták egymást – és kvittek voltak
Nem szabad megvárni, amíg elkezd feszülni a bőr, mert pillanatok alatt megszakadhat a kötőszövet.
Érdemes az olajat nem csak felkenni, hanem egyúttal bemasszírozni a bőrbe, ez ugyanis kiváló hatással van a véráramra. És ne csak a hasadat vedd kezelésbe, hanem a melleidet, csípődet, továbbá a combjaidat is.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






