Otthon / Szórakozás

A Csendes éj dal története

A Csendes éj dal története

Ha karácsonyi zenéket kell felsorolni, szinte biztos, hogy a Csendes éj az elsők között lesz legtöbbünknél.

A Csendes éj dal már közel 200 éves, mégis szinte mindegyik családban elhangzik majd Szentestén egyszerűen, megkapóan, ünnepélyesen.

A dal története 1816-ban kezdődött, mikor Josef Mohr, osztrák pap megírta a verset, melynek címének a kezdő sort adta: Stille Nacht. A vers azonban csak 2 évvel később, 1818-ban egészült ki a hozzá írt zenével. A zeneszerző Franz X. Gruber néhány nappal a bemutatás előtt még nem is gondolta volna, hogy egy éjszaka alatt fog zenét írni hozzá.

Mohr ugyanis ténylegesen az utolsó pillanat után, a bemutató előtti este, vagyis 1818. december 24-én kérte meg Grubert, hogy szerezzen zenét a verséhez. Ráadásul nem csak az idő volt nagyon rövid, de a kérés teljesítését tovább nehezítette az is, hogy a felkérés nem orgonára, hanem gitárra szólt. A gitár zene egyáltalán nem tartozott az elegáns zenei műfajok közé abban az időben, inkább a szórakozást szolgálta. A dalt azonban az ausztriai Szent Miklós templomban szándékoztak előadni, amelynek stílusától a gitárzene különösen távol állt. 

A legenda úgy szól, hogy nem véletlenül szólt a felkérés gitárra, mivel a templom orgonáját megrágták az egerek, így az használhatatlanná vált éppen Karácsony idejére.

Akárhogy is történt, annyi egészen bizonyos, hogy a majd’ 200 éve az egyik legnagyobb klasszikusnak számító karácsonyi dal zenéje egyetlen éjszaka alatt íródott, és már az első előadásán óriási hatást tett a hallgatóságra. Igaz, hogy a gitárkíséret nagy meglepetést okozott mindenkinek, de ennek ellenére a dal azonnal népszerűvé és a Karácsony elengedhetetlen elemévé vált. 

A XX. század elején kidolgozott városrendezési tervek alapján a Szent Miklós templom lebontásra került. Az árvíz is sok kárt okozott benne korábban, illetve Oberndorf bei Salzburg teljes átalakítása is szükségessé tette, hogy máshol hozzanak létre városközpontot, melyen a város temploma áll. Így a Szent Miklós templom lebontásra került, de máig áll a helyén állított emlékkápolna, amely a Csendes Éj Emlékkápolna nevet viseli.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást