Azok a gyerekek, akik szűkösebb anyagi körülmények közé születnek, sokszor nem is tudják, hogy a családjuknak olyan áldozatokat kell meghozniuk, amiket másoknak nem – hiszen számukra ez a természetes, ezt ismerték mindig is. Aztán egyszer csak történik valami – egy összehasonlítás, egy iskolai kirándulás, egy bevásárlás a másik családdal –, és hirtelen kirajzolódik a különbség.
Három ember mesél arról, mikor jöttek rá, hogy nekik kevesebb jutott, mint másoknál.
„A húst csak vasárnap ismertem”
Erika 52 éves, egy kisvárosban nőtt fel egy háromgyermekes családban. Olvass még a témában
Az iskolakezdés megmutatja, mennyi helyen kellene egyszerre „jó anyának” lennem – és hány helyen nem vagyok az
Havonta egy teljesen szabad hétvége — nem gondoltam volna, hogy ennyit ad
„Anyósom kiakadt, hogy már nincs hatalma a férjem felett” – amikor a férfi határt húz az anyjával kapcsolatban
Álmomban van egy másik életem – a pszichológusok szerint ez nem véletlen
„Nem gondoltam, hogy szegények vagyunk. Inkább azt, hogy nálunk ez a rend. A hús például ünnepi dolog volt. Vasárnap leves, aztán valami pörkölt, ha volt rá pénz.”
A gyerekkori emlékei inkább természetesnek tűntek, mint hiányosnak.
„Az iskolában derült ki, hogy másoknak szinte minden nap van felvágott a szendvicsben. Nekem meg csak vaj vagy zsír. Egyszer egy osztálytársam megkérdezte, hogy miért nem hozok rendes uzsonnát.”
Erika akkor kezdte először szégyellni az otthoni helyzetet.
„Hazamentem, és anyámnak mondtam, hogy másoknál minden nap van hús. Ő csak annyit mondott: nálunk arra jut, amire jut. Akkor értettem meg, hogy ez nem mindenkinél így van.”
Akkor szégyellte magát ezért, felnőttként másképp látja.
„Ma már tudom, hogy nem voltunk egyedül ezzel. És azt is, hogy a szüleim minden tőlük telhetőt megtettek. Ma már ezt sokkal fontosabbnak érzem, mint hogy mit csomagoltak nekem tízóraira.”
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
