Adventi készülődés lélekben – 6 kellék, amit a boltban nem vehetsz meg
Mielőtt rohannál a koszorúért, a gyertyáért és a karácsonyi ajándékokért, állj meg egy pillanatra! Az „advent”, tehát „eljövetel”…
2023.11.29.
Mielőtt rohannál a koszorúért, a gyertyáért és a karácsonyi ajándékokért, állj meg egy pillanatra! Az „advent”, tehát „eljövetel”…
Hiába tudjuk, hogy a halál is az élet velejárója, a gyásszal nagyon nehéz megküzdeni, főként a nyugati kultúrában,…
Tudjuk, hogy nagyon jóleső és biztonságot ad, hogy lehet egy szerelem kezdete vagy a barátság kifejezése. Tudjuk, hogy…
Tedd a szívedre a kezedet: hányszor fogalmazódott meg benned az a gondolat, hogy jobban szereted a gyermekedet, mint…
A boldogságnak már számtalanszor próbálták leírni a receptjét, ezúttal a neurológusok tettek rá kísérletet. Kutatásokat végeztek, ezért eredményeik…
Könnyen dobálózunk azzal, hogy így meg úgy szeretjük a másikat, mindenféle feltétel nélkül. Aztán mikor jobban nagyító alá…
A testvéri szeretet örökké tart, nagyon színes, gyakran változó érzés. A kicsi korban elkövetett közös csínytevések, a későbbi…
Amikor szerelembe esünk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy egyszer bárki másról tudnánk úgy fantáziálni, mint akkor a párunkról. Aztán…
Egy szó, nyolc betű, amit ha kimondasz, megváltozik az egész életed. Ez a szó sorsokat dönthet el, rossz…
A szeretet a legcsodálatosabb érzés a világon. Általa élhetünk át megannyi élményt és kapcsolódhatunk egymáshoz. Amennyire egyértelmű, legalább…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.