Egy hozzátartozónk, közeli ismerősünk, szerettünk elvesztése nagyon fájdalmas és tragikus esemény: hiába tudjuk, hogy a halál is az élet velejárója, a gyásszal nagyon nehéz megküzdeni, főként a nyugati kultúrában, ahol a mai napig tabutémaként kezelik a veszteséget. Pedig a legtöbbeknek nagyon nehéz egyedül szembenézni ekkora fájdalommal, és sokat segíthet az, ha van kivel megbeszélni a veszteséget, ha szerető és támogató környezet segíti a feldolgozást. Szakértőktől kértünk tanácsot, hogyan lehet megkönnyíteni a gyászmunkát, és hogyan lehet elindulni a feldolgozás útján.
Idős, beteg emberek halálát általában természetesebbnek tekintjük, mint kisgyermekekét – a család életében a rendszerszemlélet alapján előbbi normatív, utóbbi viszont akcidentális, váratlan krízisnek számít. A gyászolók szempontjából azonban az átélt fájdalom mélysége, intenzitása hasonlóan mély lehet, hiszen rengeteg tényező befolyásolja azt.
Takács Szilvia tanácsadó szakpszichológustól, családterapeuta-jelölttől megtudtuk, hogy életünk bármelyik szakaszában érhet minket veszteség: a szakítás, a válás, egy barátság megszakadása, szeretett háziállatunk elpusztulása, egy súlyos betegség, munkahelyünk elveszítése, szülőhazánk elhagyása, céljaink és álmaink meghiúsulása pszichológiai értelemben mind-mind gyászreakciót beindító események lehetnek. A gyász fogalmát a köztudatban viszont elsősorban a legnehezebben feldolgozható, végső veszteséghez, a halálhoz kapcsoljuk.
– Ebből adódóan a gyász mindig egyéni. Több tényező van, amely befolyásolhatja a gyászfeldolgozás jellegét, intenzitását és időtartamát: az elhunyttal való kapcsolat minősége, a halál módja és az azt megelőző időszak jellege, a gyászoló életkora, személyisége, társas támogatottsága, pszichés státusza, vallásossága és hasonlók mind hatással lehetnek rá – árulta el a tanácsadó szakpszichológus.
A gyásznak ebből kifolyólag ezernyi formája lehet. Egészen más gyermekként elveszíteni egy szülőt, mint felnőttként; és nem ugyanolyan tapasztalat, ha volt időnk felkészülni és méltósággal elengedni szerettünket illetve ha tragikus hirtelenséggel, váratlanul veszítettük el őt. Más színezetet ad a veszteségnek, ha egyébként stabil mentális állapotban, megtartó családi közegben gyászol valaki, ahol fájdalmában sokan osztoznak vagy ha egy izolált, nehéz körülmények között élő, egyébként is sérülékeny személy a gyászoló, aki kevesebb társas erőforrással rendelkezik.
Az öt gyászfázis
A gyász feldolgozásához szükséges idő is egyénenként változik, van azonban öt szakasz, amelyen a gyászolók többsége keresztülmegy.
– A tagadás fázisában a hozzátartozók gyakran sokkos állapotba kerülve, a halál hírét elutasítva reagálnak, melyet a tehetetlen düh érzése vált fel. Ezután következik a bűntudattal kísért alkudozás időszaka, melyben a gyászolók sokszor egyezséget próbálnak kötni a sorssal. A depresszió stádiumában a veszteség megváltoztathatatlan volta végleg tudatosul, amely fájdalmas és egyben egzisztenciálisan szorongató élmény lehet. Ezeknek a szakaszoknak a jellegzetességei sokszor ismétlődve vagy egymással keveredve jelennek meg, de tipikus gyászfolyamat esetén végül felváltja őket az elfogadás időszaka: a gyászolók többsége belenyugszik a megváltoztathatatlanba, érzelmi hullámzásuk csökken, mindennapjaikat már nem csak a halálesettel kapcsolatos érzések, gondolatok teszik ki, életvitelük fokozatosan helyreáll – mondta el a szakember.
A gyász esetében a legnehezebb időszakot általában az első év jelenti, ezért nevezi a bölcs néphagyomány ezt gyászévnek. Az év minden egyes napját meg kell tapasztalni, át kell élni a halott nélkül, hogy valóban el lehessen engedni őt, a különböző ünnepek és évfordulók viszont évekkel később is természetes módon hozhatják elő a halotthoz kötődő mélyebb érzéseket, emlékeket.
A gyászmunka révén sokan átértékelik az életükben szerepet játszó elemek fontossági sorrendjét is, és lelkileg, spirituálisan magasabb szinten integrálódva élnek tovább.
– A gyászfeldolgozásra nincsenek általános receptek, mindenkinek a maga ritmusa és a maga igényei szerint kell megküzdenie a veszteséggel, az értő és érzékeny családi és szociális környezet sokat segíthet azonban az érzelmi nehézségeken. Ennek a társas támasznak az igénybevételét akadályozza helyenként az a tényező, hogy az érintett személy mellett gyakran annak közvetlen környezete is gyászol és az egyes családtagok sokszor nagyon különböző módon élik meg ugyanazon szerettük elvesztését – fogalmazott Takács Szilvia.
Elfogadó környezet
A családi gyászfeldolgozást elősegíti az őszinte, elfogadó otthoni légkör, melyben a tagok tiszteletben tartják egymás érzéseit és a halottról való informális megemlékezéseken, sok-sok beszélgetésen keresztül létre tudják hozni a maguk személyre szabott búcsúját, rítusait.
– A lüktető hiányt, amit az elhunyt maga után hagy, nagyon nehéz kitölteni, lényegében lehetetlen, legalábbis oly módon, hogy az megfeleljen a korábbi érzelmi állapotoknak. Az emberek többsége ennek ellenére gyakran nagyon konstruktív módon jön ki a gyászfolyamatból: a bennük lévő érzelmi feszültséget sokan különböző aktivitásokba forgatják: például új hobbiba, munkába, tanulásba kezdenek. A gyászmunka révén sokan átértékelik az életükben szerepet játszó elemek fontossági sorrendjét is, és lelkileg, spirituálisan magasabb szinten integrálódva élnek tovább – tudtuk meg a szakértőtől.
Mivel a veszteség és a gyász alapvetően életünk részét képezi, a legtöbb ember képes saját erőből, saját lelki erőforrásaira támaszkodva túljutni azon. A legtöbb gyászolónak családtagjai, közeli ismerősei vagy hittársai, lelkésze elegendő támogatást tudnak nyújtani, de ha a gyászoló további segítséget igényel, akkor normál gyászfolyamat esetén a manapság tematikusan szerveződő önsegítő csoportokat érdemes számára ajánlani.
– Friss gyász esetén kríziskezelésben jártas szakember, az egész családra jelentősen ható veszteség esetén családterapeuták bevonása lehet nagy segítség. Amennyiben komplikált gyásszal állunk szemben, mely krónikusan elhúzódva, hosszú időn keresztül negatívan befolyásolja az érintett személy életvitelét, testi-lelki egészséget – tette hozzá Takács Szilvia –, úgy elsősorban egyéni terápiás módszerek igénybevétele javasolt gyakorlott klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta irányításával.
Szembenézni a fájdalommal
Schrammel Ivett pszichológustól, terapeutától megtudtuk, hogy ha egy személy lelkiállapota nem stabil, például depresszióval küzd, vagy aktuálisan több krízist él meg, ezáltal lelkileg túlterhelt, az jelentősen megnehezíti a gyászfeldolgozást.
– A belső gyászmunkát megkönnyíti, ha nem akarjuk elkerülni a veszteség feldolgozásával járó stresszt, fájdalmat, ha őszintén szembenézünk érzéseinkkel, ha őszintén tudunk beszélni róla, a gyászolónak pedig sokat segíthet a szilárd, valódi hit, a vallásosság, a közösség támogatása. A gyász mindig egyéni: van, aki az elvesztett személlyel közös terveket, vagy a másik álmait valósítja meg egyedül, a másik érdeklődési köre, hobbija iránt kezd maga is érdeklődni, vagy a közösen kialakított szokásokat, rituálékat tartja meg egymaga, így őrizve meg valamit a másik lényegéből a mindennapokban. A férfiak általában kevésbé keresik a társas támogatást, nehezebben beszélnek az érzéseikről, sokkal inkább egyedül szeretnék megoldani nehézségeiket, feldolgozni veszteségeiket. A gyerekek ugyanúgy megélik a gyászt, mint a felnőttek, esetükben nagyon fontos, hogy lehessen őszintén beszélni a történtekről, az érzésekről.
A belső gyászmunkát megkönnyíti, ha nem akarjuk elkerülni a veszteség feldolgozásával járó stresszt, fájdalmat, ha őszintén szembenézünk érzéseinkkel, ha őszintén tudunk beszélni róla. Segíti még a feldolgozást, talpraállást, ha aktív cselekvéssel foglaljuk el magunkat, sokan ilyenkor új hobbit kezdenek, új tanulmányokba vágnak bele, és gyakran átértékeli az ember egy ilyen veszteség után hogy mi fontos az életben és mi nem.
Régen a halált az élet természetes velejárójának tekintették, megvoltak a feldolgozást segítő rituálék, szorosabb érzelmi kötelékekben, nagyobb családokban, közösségekben éltek együtt az emberek és a meglévő rituálék valamint a társas támogatás megkönnyítette a feldolgozást.
– Sajnos mai társadalmunkban a halál tabutéma, nem szívesen beszélünk róla, ahogy az élet negatív történéseiről, negatív érzelmekről, betegségekről sem. A boldogság, egészség, fiatalság kultuszát éljük, szinte elvárás az állandó mosoly. Pedig az élet nemcsak napfényből áll, helye van az árnyéknak is, az öröm mellett a bánatnak, fájdalomnak, az egészség mellett a betegségnek, az élet mellett a halálnak. A legtöbben tehetetlennek érzik magukat, amikor környezetükben valakit ilyen veszteség ér. A segíteni akarás és a jó szándék megvan, de mintha az eszközök hiányoznának. Régen a halált az élet természetes velejárójának tekintették, megvoltak a feldolgozást segítő rituálék, szorosabb érzelmi kötelékekben, nagyobb családokban, közösségekben éltek együtt az emberek és a meglévő rituálék valamint a társas támogatás megkönnyítette a feldolgozást – magyarázta a terapeuta.
Súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, életveszélyes állapotban lévők hozzátartozói már a halál bekövetkezte előtt sokat foglalkoznak a gyász gondolatával, megélik az úgynevezett anticipációs vagy megelőlegezett gyászt. A veszteségre való felkészülés, annak előzetes átélése sokat segíthet akkor, amikor valóban bekövetkezik a halál.
– A veszteség feldolgozása azt jelenti, hogy a személy emlékeiben, érzelmeiben az elhunyttal való kapcsolat belső képként úgy él tovább, hogy mellette képes a megfelelő életvitelre, képes újra örülni, meglátni az élet szépségeit, újra céljai vannak és képes ezek megvalósítására. Újra nyitottá válik a külvilágra, törődik társas kapcsolataival, megszűnnek a gyásszal összefüggő testi tünetei, a kilátástalanság érzése nélkül képes beszélni veszteségéről – fogalmazott Schrammel Ivett.
Segíthet egy szakember, ha elakadunk
Amennyiben a veszteség feldolgozása során, bármelyik szakaszban elakadás történik, valaki hosszú időn keresztül megreked egy fázisban, és a feldolgozás 1-2 éven belül nem megy végbe, érdemes szakember segítségét kérni a folyamathoz. Az elakadás jelei lehetnek, ha még mindig reményvesztett, kétségbeesett, céltalan a személy, képtelen az örömre, ha bezárkózik, elzárkózik a külvilág elől, ha hangulata tartósan depresszív vagy ha bennragad a harag vagy bűntudat érzésében. A szakember szerint feldolgozatlanságot jelez, hogy ha a gyász kezdeti szakaszára jellemző testi stressz tünetek: fulladásérzés, légszomj, torokszorítás, gyengeségérzés, vagy a későbbi szakaszra jellemző testi tünetek – az álmatlanság, étvágytalanság, emésztési problémák, mellkas szorítás, gyengeségérzés, mozgások lelassulása, szegényes mimika – hosszú időn keresztül fennmaradnak.
– A legtöbb ember élete során kénytelen megtapasztalni számára fontos személyek elvesztését. A halál paradox módon az élet szerves része, így a gyász és az annak feldolgozásával járó érzések szintén természetesek – mindannyiunkat érintenek életünk valamely pontján. Noha ilyen formán a gyász gyakori krízisállapotnak tekinthető, a gyakorlatban igen komoly terhet ró az érintettekre – magyarázta Takács Szilvia.
– A gyász feldolgozását siettetni nem lehet, megkönnyíteni azonban igen. Sokat segíthet a társas támogatás, az elfogadó környezet, mely tudatában van a gyász folyamatával, elfogadja az egyes szakaszokra jellemző természetes reakciókat. A legfontosabb, hogy a gyászoló ne féljen a saját érzéseitől, merje megélni, kifejezni azokat, ne maradjon egyedül fájdalmával. Segítheti a belső egyensúly visszaszerzését bármilyen bizonyítottan stresszoldó módszer, relaxáció, meditáció elsajátítása. Jótékony hatású a rendszeres sport tevékenység, a társaságba járás, meglévő kapcsolataink ápolása. Léteznek úgynevezett gyászfeldolgozó csoportok, ahol kis létszámú csoportokban, hasonló élethelyzetben lévők gyűlnek össze – tette hozzá a pszichológus és terapeuta –, hiszen a társas támogatás erejével, együtt könnyebb feldolgozni a veszteséget.
Képek forrása: homiel/depositphotos.com, rcreitmeyer/depositphotos.com, TatyanaGI/depositphotos.com
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!