6 világítás hack, amivel szó szerint emelheted az otthonod fényét
A világítással meglepően sokat dobhatsz az egyes helyiségek hangulatán, ezért érdemes ezt is alaposan megtervezni. Azt már tudjuk,…
2024.04.06.A világítással meglepően sokat dobhatsz az egyes helyiségek hangulatán, ezért érdemes ezt is alaposan megtervezni. Azt már tudjuk,…
Az idei év egyik legnagyobb slágerszíne még mindig a mustársárga – de nem csak a ruhatáradban érdemes felfrissíteni…
Ha van olyan helyiség az otthonunkban, amivel különösen fontos, hogy elégedettek legyünk, az a fürdőszobánk. Hiszen nap mint…
Akár a házhoz építed hozzá fedett verandaként, akár a kertben kap külön helyet, egy kisebb – vagy nagyobb…
Aki hisz a feng shuiban, az jól tudja, hogy a lakberendezési tárgyak elhelyezésével kapcsolatos hibák is negatív hatással…
Évről évre folyamatosan térnek vissza olyan lakberendezési trendek, amik egyszer már virágoztak. Azonban persze olyanok is vannak, melyeknek…
Az ebédlőben a legtöbben nap mint nap legalább addig időzünk, amíg megreggelizünk vagy megvacsorázunk, ha pedig otthon vagyunk,…
Egy szép szőnyeggel nagyíthatod a teret, karaktert adhatsz a helyiségnek, vagy összekötheted az otthonodban használt árnyalatokat. Ha éppen…
Az ingatlanok eladása során rengeteg szempontra érdemes figyelni, ugyanis egy-egy apróság sokat hozzátehet, vagy éppen elvehet az árból.
Sokan foglalkozunk a Feng Shuival és gyakorlatának megfelelően igyekezzük berendezni szobáinkat, belső terünket, ugyanis ez az ősi kínai…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.
