Oktogon
Eleinte Nyolcszög tér volt a neve, de hamar átkeresztelték az elegánsabb Oktogonra. Sokan nem tudják, de a fasizmus évei alatt az Oktogon viselte a Mussolini tér nevet is – 1936-tól 1945-ig.
A kommunizmus ideje alatt – mintha nagyobb lappal, egy ásszal akarta volta ütni a politika Mussolini nevet – November 7. térre keresztelték át. Mára újból az elegáns Oktogon, görög névvel büszkélkedhet a tér.
Az Oktogonról nyíló Andrássy út a párizsi sugárutak mintájára épült 1877-ben, neve is ez volt: Sugárút. Olvass még a témában
Tabán
Ennek a városrésznek a különleges hangulata, történelmében rejlik. A negyed nagy részét 1933-ban lebontották, így sajátos romantikája is odaveszett.
Budapest legrégebben lakott része, melegvizű forrásai miatt. A 17. századtól görög és cigány menekültek laktak ezen a területen, majd a törökökkel együtt érkeztek ide az első szerbek.
Ebből a korból ered a Tabán név, mely törökül papucsot jelent. Széchenyi István nemzeti panteont szeretett volna ide.
A Budai várat a Duna parttal összekötő részt, a Várkertet, Ybl Miklós tervezte. Az újkorban, főleg a 70-es években inkább zenei események helyszíne, kulthely volt.
A Tabán érdekessége, hogy idős és különleges fákkal van tele, az Orvos lépcső mellett botanikai tanösvény van, ahol vasfa és csörgőfa is található. Sőt, az Alfa-TV parkban gumifa, egy kínai különlegesség is otthonra talált.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




