Amióta az eszemet tudom, a mozgás mindig jelen volt az életemben. Rengeteg sportágat kipróbáltam gyerekkoromtól kezdve, kerestem, mi áll igazán közel hozzám, de valahogy mindig másban mélyültem el.
Az utolsó kézilabda edzésemen aztán volt egy mozdulat, ami mindent felülírt: egy játékostársam rám esett, én pedig szalagszakadással távoztam. Akkor még nem sejtettem, hogy ez nemcsak egy sérülés lesz, hanem egy olyan kálvária első állomása, ami évekre meghatározza az egészségemhez és a mozgáshoz való viszonyomat.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz elég borogatni a bokámat, eldöntöttem, hogy befejezem a csapatsportokat. A kislányom apukája sokat dolgozott külföldön, és gyakran egyedül kellett itthon mindent megoldanom. Nem engedhettem meg magamnak azt a „luxust”, hogy hetekig vagy hónapokig kidőljek egy sérülés miatt. Az egészségügyi nehézségeket senki nem választja, de a körülményeim világossá tették, hogy innentől más keretek között kell gondolkodnom. Olvass még a témában
A névszámod alapján ilyen az ideális partnered
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
Mióta kiléptem a mókuskerékből, elhűlve nézem, ahogy a barátnőim épp kiégnek benne
Így találtam rá az edzőterem világára
… és meglepően gyorsan otthonosan éreztem magamat benne. Nem pusztán azért, mert rövid idő alatt látványosan formálódott a testem, hanem mert végre úgy éreztem: teljes mértékben én irányítok. Ismertem a határaimat, tudtam, mikor kell megállni, mikor lehet még egy kicsit tovább fokozni a terhelést. A fejlődés kézzelfogható volt, a kontroll pedig megnyugtató.
Ráadásul senkihez sem kellett alkalmazkodnom, akkor mentem edzeni, amikor kedvem és időm volt, ez szintén felüdülés volt a csapatsportok világa után. Megkaptam azt a feszültséget, amit a versenyszellemem igényelt, de közben nem kellett attól tartanom, hogy mások váratlan lépése, mozdulata miatt megsérülök. Ez az időszak nagyjából 7 évig tartott, szóval meglehetősen sok időt felölelt az életemből.
Csakhogy közben a régi sérülésem lassan, alattomosan átalakította a tartásomat. Sokáig nem foglalkoztam vele komolyan, hiszen „működött” a testem és egyébként is úgy éreztem, figyelek rá. Masszázs, köpölyözés, nyújtás, derékmerevítő, szabályosan végzett gyakorlatok, egy személyi edző támogatása… Mindent megtettem, amit akkor helyesnek gondoltam.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
