Akármilyen szomorú tudomásul venni, de akadnak olyan végzetes jelek, amelyek arról árulkodnak, hogy egy házasságba már nem feltétlenül érdemes több időt és energiát fektetni. Csokorba szedtük, mikor gondold át újra, hogy tényleg a férjed-e az igazi…
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/5 Félsz kettesben maradni a férjeddel
Ha szerelmes vagy, esetleg szeretetté finomodott, mély kötődést érzel, örömmel tölt el, hogy a másikkal végre kettesben lehetsz. Sőt, teljesen mindegy, mi a program – a lényeg, hogy egy kis időt együtt töltsetek. A létező legrosszabb ómenek egyike tehát, ha jeges kétségbeesés lesz rajtad úrrá abban a pillanatban, amikor tudatosul benned: négyszemközt fogtok maradni, s fogalmad sincs, miként kezeld ezt a helyzetet.
Még rosszabbat jelent, ha egyébként kifejezetten szeretsz társaságban lenni, s alapvetően könnyen megtalálod a hangot mindenkivel – már csak azzal nem, aki egykor talán a leginkább része volt az életednek.
2/5 Csak te teszel a kapcsolatotokért
Még két igencsak összeillő ember házassága is kőkemény munka, hiszen napi szintű alkalmazkodásra és kompromisszumra van szükség ahhoz, hogy ketten immáron „csapatként” boldoguljatok. Nagyszerű, ha te hajlandó vagy e tekintetben az áldozatvállalásra! Küzdelmed azonban hiábavaló, amennyiben már úgy érzed, hogy szélmalomharcot folytatsz.
Hiába szervezel ugyanis romantikus randevút, és hiába próbálod feléleszteni a régi tüzet, ha közben olyan, mintha egy döglött lovat bökdösnél – tehát semmi visszaigazolást nem kapsz, így semmi értelme a dolognak. Sem saját magaddal, sem a férjeddel szemben nem fair, ha továbbra is energiát fektetsz abba, ami várhatóan már sohasem fog megtérülni.
Mármint az alvást leszámítva. Az idő múlásáról és a testiségről szóló közhelyek ide vagy oda, a szex minden párkapcsolati fázisban és minden életkorban kulcsfontosságú – tehát ha elmarad, akkor baj van. (Ez alól kivételt képez az a ritka eset, amikor a felek libidója egyszerre indul hanyatlásnak, ám erre a való életben jóformán alig akad példa.)
A pszichológusok egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a lepedőgyűrés tulajdonképpen olyan, mint egy vitamininjekció a házasságnak: fokozza a kötődést, segít levezetni a feszültséget, ráadásul növeli a bizalmat. Természetesen adódhatnak élethelyzetek, amikor egy kis időre háttérbe szorul a szex – de ne hagyd, hogy ez hónapokra, esetleg évekre nyúljon, hiszen veszélyes lehet!