Címlap / Életmód / Egészség / 6 bevált praktika, hogy erősebb...

6 bevált praktika, hogy erősebb immunrendszered legyen a hideg hónapokban – Most kell elkezdeni!

Optimális alvás

Ennek a pontnak a jelentőségét csak az utóbbi egy-két évben értettem meg én is. Nem feltétlenül az alvási időlimitet kell figyelembe venni, hanem a minőségét!

5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít

Vannak, akik 6 óra alvást követően is kipihentek, míg másoknak szükségük van a 8 vagy több órára. Azonban, ha a pihenés minősége nem megfelelő, akkor lényegtelen lesz az óraszám is!

Igyekezz megfelelően hidratálni lefekvés előtt, és a telefonodat ne nyomkodd az utolsó pillanatig! Illetve alvási idő előtt két órával már ne egyél semmi leterhelőt!

Olvass még a témában

Ezekkel felkészítheted a szervezeted a pihenésre, és sokkal hatásosabb lesz, ami hosszútávon az immunrendszeredet is megerősíti!

Következő cikkünk6 jele annak, hogy a gyerek tiltott szereket próbált kiA gyermekeink könnyen keveredhetnek rossz társaságba és az új „barátok” olyan dolgokra is rávehetik őket, amelyek addig meg sem fordultak a fejükben. Lehet, hogy csak be akarnak közéjük illeszkedni, úgy érzik, ettől menők lesznek vagy csak egyszerűen hajtja őket a kíváncsiság. Ha azonban kicsit jobban odafigyelsz rájuk…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ősszel négy csillagjegynél lelepleződik a titkos imádó
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.