Megváltozott viselkedés
Szakértők szerint a gyermek viselkedésének megváltozása a legelső jel lehet, ami arra utalhat, hogy tiltott szereket próbált ki.
Ezek közé tartozik, hogy az addigi barátait teljesen újakra cseréli, valamint egyre jobban elzárkózik a családtagjaitól.
Már nem élvezi azokat a tevékenységeket, amelyeket korábban szeretett és szinte teljesen megszűnik a szüleivel való kommunikáció, elszigeteli magát és nem oszt meg semmit a szeretteivel. Olvass még a témában
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
Egy őszi alapanyag, amit eddig rosszul használtál, pedig igazi komfortkaja lehet belőle
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Eltűnt tárgyak
A megváltozott viselkedéshez olykor az is hozzátartozik, hogy a gyermek, aki tiltott szerekhez nyúlt, esetleg ellop a családtól egy nagyobb összeget vagy értékesebb tárgyat.
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, akkor azt jelenti, a gyermekednek hirtelen pénzre volt szüksége, amiből valószínűleg olyan dolgokat vásárolt, amiről jól tudja, hogy nem mesélhet neked.
Ilyenkor minél hamarabb vond kérdőre, még ha nem is drogokról van szó, ez a fajta viselkedés soha nem sejtet jót.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






