A Severance egyszerre thriller, disztópia, társadalomkritika és egzisztenciális dráma. Ami pedig szerintem a legfantasztikusabb benne, hogy a Severance-be így is bőven került humor, még ha nem is abból a fajtából, amit a Ben Stiller-filmekből megszokhattunk. (Ahogyan Tramell Tillman a tábortűz mellett azt mondja, „The end!”, az az egyik legviccesebb dolog volt, amit valaha képernyőn láttam.)
De ha akarjuk, a Severance amolyan modern valláskritikaként is nézhetjük: hiszen a karakterek, akiket a munkahelyükön egyfajta mesterségesen kialakított hitrendszer vezérel, vakon követnek egy szervezetet, aminek céljai, múltja és értékrendje is homályba vész.
Kettősség minden karakterben
A sorozat központi figurája Mark (Adam Scott), aki mély gyászból menekülve vállalja el a szétválasztást. Az ő karakterén keresztül látjuk, hogyan próbálja a „kívül” élő énje elfelejteni a fájdalmat, miközben a „bent” élő énje önálló tudattá válik, és elkezd kérdezni, keresni, lázadni. Olvass még a témában
Ez a kettősség végigvonul minden karakteren – és ez az, amit a szereplők zseniálisan hoznak. Patricia Arquette, John Turturro, Christopher Walken – mind hibátlan választás. Nemcsak színészi rutinból, hanem elképesztő mélységgel és hitelességgel építik fel azokat a figurákat, akiknek az életéből pont a leglényegesebb rész hiányzik: az önazonosság.
