Szinte minden kismama problémája, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen tudja megoldani a mozgását. Mi kismamák persze szeretnénk lefogyni és fittek lenni, de ezt össze kellene egyeztetni a gyerek alvásával, evésével, egyéb programjával, így sokszor azt gondoljuk, hogy semmilyen testedzést nem végzünk.
Súlyzózás
Számoljuk össze, hányszor emeljük fel a gyereket egy nap.
Kivesszük a kiságyból, párszor emeljük a picit a levegőbe, tartsuk ki néhány másodpercig, majd lassan engedjük le. Kismamánként az elvégzett minimum napi mennyiség: 10 perc.
Kivesszük a kiságyból, párszor emeljük a picit a levegőbe, tartsuk ki néhány másodpercig, majd lassan engedjük le. Kismamánként az elvégzett minimum napi mennyiség: 10 perc.
Futás
Ha már tud járni a gyerekünk, akkor valószínűleg már futni is tud, vagy ha még nem, akkor éppen most tanulja.
Adjuk össze, mennyit futunk utána a parkban, a játszótéren, vagy csak a lakásban, amikor egy pillanat alatt eltűnik és máris több helységgel távolabbról halljuk a lépteit. Napi mennyiség: minimum 3 km.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.