Szerencsés tulajdonságok és végletek uralják a mindennapjaidat
A májusban született emberek kaptak egy nagy adag szerencsét az ötös számtól, ami olyan tulajdonságokkal vértezte fel őket, mint amilyen az önbizalom, a kiteljesedés lehetősége és a nagyvonalúság.
Ezeket a hasznos és sokat érő tulajdonságokat némileg ellensúlyozza az, hogy az ötös számú emberek hajlamosak túl sokat adni a környezetük véleményére, igyekeznek megfelelni az elvárásoknak és emiatt kissé felszínessé válhatnak.
Kommunikációs képességük erős, többnyire jól és könnyen megtalálják az összhangot másokkal.

Májusi születéssel te is rugalmas, nyitott és érdeklődő személyiség vagy, de az aktivitásodat illetően általában két véglet jellemző rád: vagy nagyon lustán viselkedsz és hódolsz a semmittevés édes örömének (lehetőleg jó adag finomsággal megpakolva), vagy képtelen vagy otthon maradni, és folyton elkap a hév, hogy szórakozni menj, társaságba járj, és minél több új embert megismerj. Ez utóbbi nem csak benned kelthet feszültséget, a párkapcsolataidban is problémákat okozhat. A partnered képtelen lesz kiigazodni rajtad, nem fogja érteni, és főleg nehezen fog tudni alkalmazkodni ahhoz, hogy éppen melyik éned kerül előtérbe. Olvass még a témában
„A gyerek nem akart sapkát viselni, az anyja ráhagyta, erre kapott egy fülgyulladást” – Az engedékeny nevelés kemény következményei
Hétköznapi apró örömök amelyekről észrevétlenül szoktunk le – nekem ezek hiányoznak a legjobban
Válassz egy meleg italt, megmondjuk, milyen az ideális társad!
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Következő cikkünk3 dolog, amit érdemes használtan venni – és 3, amit nemOlcsóbb, fenntartható, és persze sokkal jobb érzés rátalálni – mi imádunk használtan vásárolni dolgokat, de nem akármit. Mondjuk, mi az, amit biztosan keresgélünk az online piactereken, és mi az, amit semmiképpen, vagy legalábbis csak komoly feltételek mellett veszünk meg használtan.Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






