Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ez a 3 jel arra utal, hogy a párterápia...

Ez a 3 jel arra utal, hogy a párterápia sem segíthet a kapcsolatotokon

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Nem vagytok hajlandóak kommunikálni

A kommunikáció romlása, vagy éppen megszűnése már olyan szintre viheti a kapcsolatotokat, ahonnan nincsen visszaút. Ezen még úgy-ahogy tud segíteni a párterápia, de sajnos valószínű, hogy ha annyira sem veszitek a fáradtságot, hogy otthon, a négy fal között meghallgassátok egymás véleményét, a másik álláspontját, akkor ezen a szakértő sem igazán tud majd változtatni. Eleve arról is beszélnetek kell, hogy valami nagyon megromlott köztetek, és ideje lenne segítséget kérnetek, de az is lehet, hogy valamelyikőtök tudomást sem akar venni az adott problémáról. A kommunikáció hiánya általában más jellegű gondra utal, legalábbis a beszélgetési kedv nem szűnik meg egyik napról a másikra.

Jellemző módon van valami probléma a háttérben akkor, ha hirtelen nincs mit mondanotok egymásnak, de sajnos ez olyan patthelyzetet jelent, amit nem tudtok egykönnyen feloldani.

A másik eshetőség, hogy egyszerűen tényleg annyira érdemtelenek lettetek egymás számára, hogy nincs mit mondanotok a másiknak. Nos, ez megint csak olyan helyzet, amit nem fog megoldani a párterápia, hiszen egyértelműen arra utal, hogy nagyon eltávolodtatok egymástól, és már nem igazán éreztek semmit a másik iránt. Márpedig a párterápia arra képes, hogy a konfliktusokat a helyén kezeljétek, arra sajnos nem alkalmas, hogy olyan érzelmeket biztosítson számotokra, amik már régóta nincsenek meg.

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!