Nem könnyű manapság nőnek lenni. A párválasztás útvesztőiben sem. Megannyi férfi közül válogathatunk, akik szinten kivétel nélkül más-más stílust képviselnek. Minden kornak meg volt a maga varázsa és a maga férfiideálja. Egy bizonyos típus, ami hosszú évekig lázban tartotta az akkori nőket. Az új évezred elejétől, egyre megváltoztak ezek a szokások. Már nem csak a régi jól bevált szempontok alapján választunk magunknak társat. Egyre fontosabbak lettek a külsőségek és természetesen az egzisztencia. Vagyis az a legjobb, ha ez a kettő együtt jár.
Az más kérdés, hogy ilyen pasit nem nagyon találni. Érdekes, hogy az ezredforduló után egyre inkább megjelentek és máig nagy népszerűségnek örvendenek, az úgynevezett androgün férfiak. Ez a speciális fogalom, a kissé feminim, nőies vonású hímekre jellemző, és ha körül nézel, biztos te is sok ilyet találsz már a környezetedben. Ide sorolhatóak, a szintén óriási népszerűségnek örvendő metroszexuális pasik is, akik meg azzal tűntek ki a tömegből, hogy bár férfias jegyeiket megtartották, mégis sok női szokást és vonást felvettek a repertoárjukba, mint például a rendszeres kozmetikai kezelések, a szépítkezés, vagy akár teljes szőrtelenítés.
Szerencsére azért még szép számban akadnak nők, akik a régi, igazi macsós pasikra buknak. Legyen vékony és lányos, vagy markánsabb és férfiasabb, egy biztos, a nők most is erősen szelektálják a pasikat a párválasztás során. Rengeteg kritérium van, aminek meg kell felelni egy számunkra tökéletes hímnek, na de járjunk utána, hogy pontosan mik is ezek a fő tulajdonságok, amire modern kori napjaink női buknak! Olvass még a témában
5 sztár, aki borzasztóan rossz párkapcsolatban élt – szörnyű, amik történtek velük
„Ő olyankor egyből szexelni akar” – Miért kopik ki a csókolózás a hosszú kapcsolatokból?
Így szeret az ágyban a Halak: romantikus, álmodozó és misztikus
10 bizarr, de igaz esküvői történet – igazi rémálommá vált a nagy nap!
Fő a szimmetria
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





