A szomszédom azért „váltott jobbra” (ő fogalmazott így) mert a felesége három gyerek után elhízott. Én ezzel vitatkoztam, mert az asszony így sem volt kövér, inkább csinosan telt. De a szomszédúrnak a vékony nők jöttek be, ezért beújított magának egy új feleséget.
9 könyv, amit életedben legalább egyszer el kell olvasnod
Hamar megbánta, mert így a gyerekeit csak kéthetente láthatja hétvégén, közben pedig az új csajjal sem olyan rózsaszín már a kapcsolat. Amikor jön a gyerekekért és néha összefutunk, mindig elmondja, mennyire bánja, hogy ilyen felszínes hülye volt. Hiszek neki, mert az ember két év alatt 15 évet öregedett.