Miért érezzük veszélyesnek a közelséget?
Sokáig azt hittem, hogy csak „túlgondoló” típus vagyok, aki szeret mindent kétszer ellenőrizni. Aztán kiderült: a folyamatos aggódásommal a gyermekkori éberségemet tartottam életben. Ami akkoriban az ép eszemet és a válaszkészségemet jelentette, a jelenben mérgezte a kapcsolataimat. Nem hagyta, hogy egyszerűen csak elhiggyem: a szeretet állandó és nem kell érte minden percben megküzdeni.
A szakemberek szerint a gyermekkori traumák egyik legnehezebb öröksége, hogy alapjaiban kérdőjelezzük meg „miattuk” a bizalmat.
Ha korábban azt tapasztaltuk, hogy az őszinteség elutasítást, a sebezhetőség pedig bántást von maga után, felnőttként ösztönösen kialakítunk különféle védekező mechanizmusokat.
Ilyen lehet az érzelmi visszahúzódás vagy az érzések teljes elfojtása. Bár ezek a páncélok egykor megóvtak minket, ma már falat emelnek közénk és a barátaink, társaink közé, megakadályozva a valódi mélységek megélését. Sokszor észre sem vesszük, de az elhagyástól való félelem miatt kezdünk el túlanalizálni minden apró gesztust, vagy épp mi magunk toljuk el a másikat, mielőtt ő tehetné meg ezt velünk. Ez a belső feszültség végül pont azt a magányt idézi elő, amitől a legjobban tartunk. Olvass még a témában
„Azt hittem, ott hal meg a műtőasztalon” – Sebészek mesélik el a legijesztőbb élményeiket
Milyen háziállatot tartasz? Ezt árulja el a személyiségedről
„A hírekben láttam meg a körözési fotóját” – Emberek, akik nem is sejtették, hogy bűnözőkkel találkoztak
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
