Szombat este fél nyolc volt, és a telefonom nem szólt. Három éven át ez volt a fix pont a hetemben: Zsófi és Peti szombat esti kártyapartija, ahova hét éve jártunk, még akkor is, ha influenzásan vagy félig munkamámorban érkeztünk. Most ott ültem a nappaliban, a konyhaasztalon egy bontatlan chipses zacskóval, és néztem a néma képernyőt.
Három hét után kezdett igazán fájni
A szakítás óta három hét telt el. Gyorsan, tisztán zajlott le, ahogy egy hét éve tartó kapcsolat véget érhet: nem volt üvöltözés, nem volt drámai jelenet, csak egy fáradt beismerés a konyhánkban, hogy már nem ugyanazt akarjuk. Fájt, persze, de olyan fájdalom volt, amit ismertem, amire tudtam számítani. Erre viszont nem.
Másnap írtam Zsófinak, hogy mikor lesz a következő kártyaest, mert szeretnék végre kimozdulni. Percekig néztem a telefont, hogy megjelenik-e a válasz, aztán jött: „Ó, hát azt hittem, tudod, most Ákosékkal beszéltük át, hogy inkább kisebb körben, csak páran.” Nem írta le a nevét, nem kellett. Tudtam, kiről van szó. Olvass még a témában
„Nem teszel jót ezzel” – ne hazudd a gyereknek, hogy boldog a házasságod
„Mai napig úgy érzem, hogy engem átvertek” – Nemcsak partnert választasz, hanem életformát is
Hogyan bánsz a magánnyal? Derítsd ki, mit jelent számodra az egyedüllét!
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
