Szombat este fél nyolc volt, és a telefonom nem szólt. Három éven át ez volt a fix pont a hetemben: Zsófi és Peti szombat esti kártyapartija, ahova hét éve jártunk, még akkor is, ha influenzásan vagy félig munkamámorban érkeztünk. Most ott ültem a nappaliban, a konyhaasztalon egy bontatlan chipses zacskóval, és néztem a néma képernyőt.
Három hét után kezdett igazán fájni
A szakítás óta három hét telt el. Gyorsan, tisztán zajlott le, ahogy egy hét éve tartó kapcsolat véget érhet: nem volt üvöltözés, nem volt drámai jelenet, csak egy fáradt beismerés a konyhánkban, hogy már nem ugyanazt akarjuk. Fájt, persze, de olyan fájdalom volt, amit ismertem, amire tudtam számítani. Erre viszont nem.
Másnap írtam Zsófinak, hogy mikor lesz a következő kártyaest, mert szeretnék végre kimozdulni. Percekig néztem a telefont, hogy megjelenik-e a válasz, aztán jött: „Ó, hát azt hittem, tudod, most Ákosékkal beszéltük át, hogy inkább kisebb körben, csak páran.” Nem írta le a nevét, nem kellett. Tudtam, kiről van szó. Olvass még a témában
Libabőrös lettem, amikor a kislányom elmesélte, hogy előző életében ő volt az anyukám
Melyik érzelem irányítja a reakciódat, világlátásodat? Teszteld!
Jelen vagy a saját életedben, vagy örökké máshol jár az eszed? Teszteld a mindfulness-szinted!
Nem bírom nézni a legjobb barátnőm zsíros haját – hogy hozzam szóba a témát?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
