Különösen éles most a váltás
Lehet az elhatározásod nagy, dönthetsz bármilyen szigorú diéta mellett, keresve sem találhatnál élesebb váltást, mint amilyen az ünnepi időszak és a január között van.
Amikor pár hete még mindenütt bőséges fogások, sütemények, sós rágcsák vártak, akkor bizony nem meglepő, hogy meglehetősen éhes maradsz egy-egy tál saláta után.
Nem csupán a gondolataidat nehéz ilyenkor ráállítani az új menüre, hanem a testedet is, hiszen az elmúlt időszakban messze nem ezt szokta meg. Ha néhányszor túletted magadat az ünnepek során, akkor pedig könnyen előfordulhat, hogy még inkább kitágult a gyomrod, ami persze nem tart örökké, de pontosan emiatt nem megy januárban a diéta: egyszerűen túlságosan éhes vagy ahhoz, hogy hosszú távon is kitarts.
Ami segíthet: sokkal jobban jársz, ha nem azonnal egy nehéz diétával kezded az évet (aminek egyébként is kétséges a végkimenetele), hanem szép fokozatosan vezetsz be új szokásokat. Nem muszáj egyik napról a másikra mindent megreformálnod, pl. hosszú távon az is sokat segít, ha először az egyik étkezésedet változtatod meg, majd szép lassan sorra kerül az összes többi.
Azt is megteheted, hogy egy-egy alapanyagot cserélsz le, vagy éppen hagysz ki az étrendedből – amelyik neked szimpatikus és tartható.
Igazából sosem az a cél, hogy a diétád gyorsan sikeres legyen, hanem hogy olyan életmódot találj, ami számodra élvezetes és életed végéig tartható.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!