Érdekes eredményre jutott egy új tanulmány
Egy, a Neurology című folyóiratban 2024 novemberében megjelent tanulmány különös kapcsolatot fedezett fel az alvás és a demencia kialakulásának kockázata között – számolt be róla a Prevention. A kutatók 445 65 éves és annál idősebb felnőtt adatait elemezték, akik közösségben éltek. A résztvevőket motorikus kognitív kockázati szindróma (MCR) szempontjából értékelték, amelyet a demencia előfutárának tekintenek.
A résztvevőket „jó” alvókra és „rossz” alvó jelzők mentén különválasztották, és felfedezték, hogy a vizsgálatban résztvevők 35 százalékánál, akiknek rendkívüli nappali álmosságuk volt, kialakult az MCR. Összehasonlításképpen, a nappali álmosságot nem tapasztalók mindössze 6,7%-ánál alakult ki MCR.
Ez azért is nagyon fontos, mert – ahogyan arról az imént már szó esett – az MCR olyan tünetek sorozata, amelyek arra utalnak, hogy valakinél demencia alakul ki. Lassú járás és kognitív panaszok jellemzik, például memória- és gondolkodási zavarok. Olvass még a témában
Megörököltem a legfinomabb családi csalamádé receptet – és most megosztom veled
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Chatelés, mint második műszak – miért kell mindenre rögtön válaszolnom?
„A fáradtság érzése egy hosszú nap után az öregedés normális velejárója” – mondta dr. Verna Porter neurológus. Szerinte ez a tanulmány viszont a túlzott álmosságra összpontosított, mint például az étkezés vagy a társasági tevékenységek közbeni jelentkező álmosság, illetve esetleg elalvás. Illetve arról is beszámolt, hogy az MCR a napi feladatok iránti lelkesedés markáns hiányát is okozhatja.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






