„Segítség, elvesztettem a munkám!” – Álláskeresés 4 lépésben

„Segítség, elvesztettem a munkám!” – Álláskeresés 4 lépésben

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / „Segítség, elvesztettem a munkám!” – Álláskeresés 4 lépésben

Jó hír a munkáltatóknak és rossz a munkakeresőknek, hogy most megint eljött az az idő, amikor válogatni lehet a jelentkezők között.

Az egyik barátom már tavaly elvesztette a munkáját – ahogy sokan mások, ő is évtizedek óta a vendéglátásban dolgozott. Neki egyébként nagyon jó löketet adott a válság, mert már egyébként is kifelé kacsintgatott a szakmából, de nem volt komolyabb motivációja arra, hogy érdembeli lépéseket tegyen, ráadásul abban sem volt biztos, mit szeretne csinálni.

Jobb ösztönzést, mint amit a fizetés nélküli szabadsága hozott, nem is találhatott volna. Nem féltettem, mert mindig is nagyon ambiciózus volt és egészséges hozzáállással kezelte ezt a helyzetet is. Néhány hónap alatt sikerült is egy teljesen új posztban, nagyon jó fizetéssel bíró munkahelyre kerülnie. Mindent elölről kezdett, egészen új körülmények között sajátított el egy speciális szakmát, de már nagyon örül, hogy váltott.

Sokan viszont nincsenek ilyen szerencsés helyzetben és hozzá hasonlóan rengetegen kényszerültek munkahelyet, vagy akár szakmát váltani. Sokan vannak azok is, akik nem tudnak elhelyezkedni a végzettségüknek megfelelően.

A legnehezebb helyzetben talán mégis azok vannak, akik most próbálják megtalálni első munkahelyüket. Jelentősebb szakmai tapasztalat nélkül most különösen problémás állást keresni. Meg kell ragadni minden alkalmat, úgyhogy jó, ha már ma sort kerítesz néhány célirányos lépésre.

Először is: nézz szét a közösségi médiában!

A közösségi média eredeti célja az volt, hogy könnyebben tarthassuk ismerőseinkkel, rokonainkkal a kapcsolatot. Ezt a célt már régesrégen túlszárnyaltuk, ami sok szempontból hátrányos, viszont előnyöket is tartogat.

Különböző csoportok alakultak, gyakran megyére, városra leosztva, és ezeken a felületeken az álláskeresők és az álláshirdetők is egymásra találhatnak. Keresd meg a településed/kerületed csoportjait és csatlakozz. Bátran írd le milyen szakterületen keresel munkát, hátha tudnak segíteni. Figyeld rendszeresen a posztokat, mert sokszor találkozhatsz itt konkrét álláslehetőségekkel!

Érdemes rákeresned ezekre a csoportokra, mert sokszor előbb kerülnek fel ide a lehetőségek, mint a különböző álláskereső portálokra, amik gyakran jutalékos, előfizetéses rendszerben működnek. Nem minden cég áldoz külön pénzt és időt arra, hogy ilyen felületeken adjon fel hirdetést.

Hasznos álláskeresési tippek
YakobchukOlena/istockphoto.com

2. lépés: kérj segítséget ismerőseidtől!

Sűrűn látok olyat is, hogy valaki megosztja az üzenőfalán, hogy munkanélküli lett, vagy másodállást, otthoni munkát keres, és az ismerősök ne tartsák magukban, ha tudnak egy-egy megüresedett posztról.

Ez jó alternatíva lehet most, amikor erősen korlátozottak a lehetőségek a személyes kommunikációra. A kisebb településeken is jóval nehezebben jutnak el a szükséges információk a megfelelő jelöltekhez, ezért érdemes megpróbálnod.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»