🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
10/12 Bak
A realista Bakokat sokszor nem várt módon viseli meg a válás, aminek oka az, hogy ők csak olyannal kötnek házasságot, akivel valóban el tudják képzelni az életüket.
A mindig realistának, megközelíthetetlennek tűnő Bakok sokszor kifejezetten érzékenyek, melegszívűek és emiatt nem veszik könnyen a válás akadályát – gyakran egy egész életre elmegy a kedvük a további, komoly kapcsolatoktól.
Legfeljebb az enyhít a fájdalmukon, hogy így jobban beletemetkezhetnek a munkájukba és való igaz, hogy a legtöbb Bak a munkába menekül ahelyett, hogy az érzelmeivel foglalkozna.
11/12 Vízöntő
A Vízöntők meglehetősen a lelkükre veszik a szakításokat is, nemhogy a válásokat, pedig sokszor ők azok, akik szinte kivívják maguknak az egyedülállóságot. Nem igazán tűrik el a hibáztatást, vagy ha bármilyen problémát a nyakukba akarnak varrni, így aztán nem is nagyon tanulnak egyik kapcsolatukból sem.
Érzelmileg sokszor mélypontra kerülnek a szerelem miatt, mert egyszerre vágynak a nagybetűs boldogságra valaki oldalán, és ugyanekkor szeretnék megélni a magányos szinglilét minden előnyét. Az biztos, hogy hamar vigaszt találnak valaki oldalán, legyen szó puszta testiségről, vagy baráti érzelmekről.
A Halak a legérzelmesebb jegyek közé tartoznak, így nem meglepő módon nehezen viselik a válást. Erre egyébként nem is túl sűrűn kerül sor az életükben, mert akivel igazán egymásra tudnak hangolódni, azzal általában örökre együtt is maradnak.
Ha azonban hibáznak és rosszul választanak partnert, akkor nagyon látványosan szenvednek és nem is túl határozottak, ha döntésről van szó.
Többnyire alávetik az akaratukat a másik félnek, aminek gyakran amolyan „se veled, se nélküled” kapcsolat az eredménye – kivéve, ha a partner határozott elutasításával szembesülnek. A Halak lassan, nehezen és fájdalmasan élik meg a válást.