🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/12 Mérleg
A Mérlegeket nem szokta derült égből villámcsapásként érni a válás ténye, mert ők azonnal érzik, ha valahol megbomlik az összkép és a harmónia.
Emiatt általában már jó előre készülnek a megváltoztatatlanra, és sokszor fel is szabadítja őket, hogy maguk mögött tudhatják azt, ami már nem adott, csak elvett az életükből.
Azt azért nem mondhatjuk, hogy érzelemmentesen tudják kezelni a helyzetet, hiszen nagyon is fontos számukra a párkapcsolat – azonban a nyugalom, a boldogság és az összhang még fontosabb, és szorult helyzetben ebből tudnak erőt meríteni maguknak.
8/12 Skorpió
A Skorpiók attól függően viselik jól, vagy éppen rosszul a válást, hogy mi volt a kiváltó ok. Ha bármiben sérült a lelkük, az egójuk, csalás áldozatai lettek, akkor nem csak szörnyen érzik magukat, hanem szörnyen is viselkednek.
Ekkor nem tudnak higgadtan, reálisan gondolkozni, hanem bosszún agyalnak, és oda szúrnak, ahol a legjobban fáj.
Ezzel szemben méltóságteljesen sőt, akár kedvesen is lehet szakítani velük feltéve, hogy úgy érzik, nekik van igazuk, továbbá ők kezdeményezték a válást – de nem olyan bántó okok végett, mint amilyen például egy félrelépés.
A Nyilasok nem viselik túl nehezen a válást, legalábbis nem tart sokáig a kesergésük. Ennek legfőbb oka az szokott lenni, hogy nagyon gyorsan beleugranak egy másik viszonyba, ahol nyomban meg is vigasztalódnak.
Egy-egy komolyabb kapcsolat után jellemző rájuk, hogy megpróbálják bepótolni azt az elvesztegetett időt, amit a hűség és kitartás oltárán feláldoztak, szóval nyomban kalandozni kezdenek.
Legfeljebb csak rosszabb napjaikon agyalnak többet a történteken, de igazán mélyen nem viseli meg őket a válás.