Hömpölygő autóáradat a reggeli csúcsforgalomban. A morajló benzingőzös város szürkeségébe sűrűn hasít éles dudaszó, káromkodás, szitkozódás, családi le-, és felmenők emlegetése, ökölrázás, és tarka szidalom – a „gyorsan” haladni akarók alázzák így le az előttük tétovázókat. Ez csak egy „ártalmatlan” nüánsz a hétköznapok agresszív megnyilvánulásai közül – és semmi azokhoz a tettlegességig fajuló vitákhoz, öldöklő gyűlölethez képest, ami mára már mindennapossá vált.
Este félve ülök le a TV elé – vajon milyen borzalom történt megint az országban – világban. Az emberi agresszió félelmetes méreteket öltött: nincs kompromisszum, kihalt a türelem az emberekből – a nyugalom ismeretlen – az empátiáról pedig még csak hallani sem hallottak egyesek. Vadidegenek esnek egymásnak egy félreérthető pillantás miatt, nőket ölnek meg csak azért, mert ki szeretnének lépni egy kellemetlenné vált kapcsolatból, fényes nappal bankot-postát- s mostanság divat: trafikot rabolnak…
Mi lesz így velünk? Meddig fajulhat ez a kontrollálatlan agresszió – miképp védekezhetünk ellene? Nem szabad áldozattá válnunk, de elitélendő, ha mi magunk is agresszívvé válunk. Tenni kellene valamit-, de sokszor csak a kívülállók közönye az, ami erőt vesz rajtunk. Pedig szorult helyzetbe kerülve, de hálásak is lennénk a rajtunk segítőknek. Tegyünk az agresszió ellen valamennyien.