Ma már az Aranysörte Kézműves Borászat büszke tulajdonosa, ahol rengeteg munka gyümölcseként történelmi magyar szőlőfajtákat termelnek, és olyan borok készülnek, amelyekbe belekóstolva az ember igazán érezheti, milyen nagy kincs is a valódi, minőségi balatoni bor.
Már a nagyszülők is szőlővel foglalkoztak
„A nagyszüleimnek és a szüleimnek is volt szőlője, és gyerekként elég sokat kellett segítenem a nyári munkákban és a szüretben. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy késői engedelmesség: 30 éves kora körül, túl a kamaszkori lázadáson, az ember kezdi belátni azt, hogy nem volt minden hülyeség, amit a szüleitől látott.
A borok szeretete pedig kóstolással kezdődik és folytatódik. Minél többféle bort kóstol az ember, annál érdekesebb ez a világ. Ez nálam egészen kis mennyiségek fogyasztását jelenti, én elsősorban a bor ízét szeretem, nem a mámort keresem. Persze egy szőlőben átdolgozott nap után, este, alvás előtt jól esik akár 2-3 pohár bor is” – mondja Sándor. Olvass még a témában
