Mindenki tudja, hogy az első benyomás számít. Azt viszont kevesen gondolják végig, hogy miközben a szavaikat gondosan megválogatják, a testük közben egészen mást kommunikál. Ezt a másik fél ösztönösen érzi, még ha nem is tudja megmondani, pontosan mi volt furcsa. Nem kell hozzá pszichológus, elég egyszer tudatosan odafigyelni. Lássuk, melyek azok a mozdulatok, amik a legtöbbször elárulnak minket.
Az emberi agy másodpercek alatt dönt arról, megbízhatónak, magabiztosnak vagy éppen bizonytalannak talál-e valakit, és ezt az ítéletet szinte kizárólag a testbeszéd alapján hozza meg, jóval azelőtt, hogy egyetlen értelmes mondat elhangzana. A baj az, hogy épp akkor veszítjük el az irányítást a testünk felett, amikor a leginkább szeretnénk jó benyomást kelteni. Egy állásinterjún, egy első randin, egy fontos tárgyaláson. Ilyenkor jelennek meg azok a mozdulatok, amelyek a bizonytalanságunkat árulják el, anélkül hogy észrevennénk.
Ezek a mozdulatok dolgoznak ellened
Karba tett kéz
Az egyik legismertebb testbeszéd jel, és nem véletlenül. A keresztbe font kar zárt, védekező üzenetet küld, még akkor is, ha neked csak kényelmes. A másik fél öntudatlanul is falat érez maga és közted, ami megnehezíti a valódi kapcsolódást. Ha teheted, tartsd a kezeidet lazán az öledben vagy az asztalon. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. február 23. a numerológia szerint: ma magabiztosan dönthetsz pénzügyekben
Bizonyított: ha kézzel írod le szöveget, sokkal jobban tudatosul benned
10 imádnivaló napló a boltok polcain, amit szívesen elkezdenél írni az új évben
A háromgyermekes sztáranyuka elárulja, hogyan jut ideje a bőrápolásra és az öngondoskodásra

Lesütött vagy elkerülő tekintet
Ha kerülöd a szemkontaktust, a másik érdektelenséget vagy bizonytalanságot olvas ki belőle. Nem kell folyamatosan a szemébe bámulni, de a figyelem hiánya azonnal megérződik. A természetes szemkontakt azt üzeni, itt vagyok, figyelek, fontos vagy.

Túlzott szemkontaktus
Az előző ellentéte, de ugyanolyan kellemetlen. Ha túl hosszan, szinte megszakítás nélkül tartod valaki tekintetét, az előbb-utóbb bámulásnak hat. Normális esetben az ember időnként természetesen elnéz, visszanéz, ez adja a beszélgetés ritmusát. Ha ez hiányzik, a másik fél feszélyezve érzi magát, mintha vizsgáztatnák, és ez pont az ellenkező hatást éri el, mint amit szerettél volna.

Az archoz kapó kéz
Az orr megérintése, az arc vakargatása, a száj eltakarása beszéd közben, mindez a másik félben ösztönösen bizonytalanságot vagy akár őszintétlenséget vált ki. Ide sorolható az is, ha valaki könyököl és a tenyerére támasztja a fejét, mert ez unottságot vagy érdektelenséget sugall, még ha csak a kényelmes pozíció miatt is. Sokszor ezek csak berögzült idegesítő szokások, de a hatásuk sajnos ugyanaz.

Fülvakarás
Hasonlóan az arcérintéshez, a fül vakargatása is bizonytalanságot sugall, mintha nem lennél teljesen meggyőződve arról, amit mondasz. Különösen feltűnő, ha épp valami fontosat állítasz, és közben megjelenik ez a mozdulat.

Kifordított lábfej
A lábak és a lábfejek iránya sokszor elárulja, hova szeretne valójában menni a testünk. Ha a lábfejed az ajtó felé mutat, a másik fél ösztönösen azt érzi, hogy inkább elmennél. Érdemes odafigyelni erre is, különösen hosszabb beszélgetések során.

Túlzott bólogatás
A bólogatás alapvetően figyelmet és egyetértést jelez, de ha folyamatosan, szinte reflexszerűen csinálod, elveszíti a hitelességét. A másik félnek az az érzése támad, hogy csak azt hallod, amit hallani akarsz, nem valóban figyelsz.

