Noha a Halloween vagy éppen a Día de los Muertos kereskedelmi, felszínes formájával továbbra sem tudok azonosulni, az eredeti tradíciók mélységéhez már teljesen másképp viszonyulok. Nyilván tudom, hogy nem mindenki a halál mélyebb értelmezése végett vesz részt a szezonális eseményeken, de a szimbólumok mögött már látom azt a gazdag kulturális réteget, ami tiszteletet érdemel.
Amire nincsenek szavaink a mindennapokban
Azt hiszem, az álláspontom, a korábbi hárításom a társadalmunk mélyen gyökerező tabuiból is táplálkozott. Hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha a halál nem létezne, vagy legalábbis mintha el lehetne bújni előle. Hányszor halljuk, hogy „gyereket nem viszünk temetésre”, mert „kímélni akarjuk”, vagy hetekig elhallgatjuk előle a nagyszülő távozását, mintha azzal meg nem történtté tehetnénk a dolgokat…
Pedig ezzel akaratlanul is azt tanítjuk a fiatalabb generációknak – és saját magunknak is –, hogy az elmúlásról még csak beszélni sem szabad.
Felnőttként sem vagyunk különbek: elfojtjuk a gyászunkat, halogatjuk a fájdalom megélését, terápiára nem akarunk menni, és nem engedjük meg magunknak a sírást, az elgyengülést, főleg nem mások előtt. Pedig aki megszületik erre a bolygóra, az előbb-utóbb el is távozik. Jó eséllyel mi magunk sem hermetikusan elzárva, elhallgatott igazságok közepette szeretnénk majd befejezni a földi utunkat, hanem a szeretteink körében, őszinte kapcsolódásban. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
