Kötődő nevelés kontra elkényeztetés
A kötődő nevelésről manapság sokat hallani, és az alapelveit természetesen nem is szeretnénk megcáfolni. Lényegében arról van szó, hogy az első időszak kizárólag a babáról szól, nem erőltetsz rá semmit. Akkor eszik, amikor szeretne, akkor alszik, amikor elálmosodik és a lehető legtöbbet van testközelben. Ez mind hasznos és kétségtelenül segíti a szülő-gyermek kötődés kialakulását, csak nem mindig életszerű.
Pl. akkor, ha már van tesó, az anyuka dolgozik, vagy csak el kell látnia a hétköznapi feladatait, bizony előfordulhat, hogy ezek az előírások némileg módosulnak.
A másik végletet viszont azok képviselik, akik úgy vélik, a csecsemő csak egy magatehetetlen lény, neki kell alkalmazkodnia a világhoz, nem pedig fordítva. Hiszen mi lesz abból a gyerekből, akit az elejétől kezdve körbeugráltak? Olvass még a témában
5 kérdés, ami megváltoztatja az életed – Van bátorságod feltenni?
Van, hogy nem kell fejlődni, néha csak túl kell élni – A növekedésmánia csapdája
„Anyám hisztisebb, mint a kétéves gyerekem.” – Amikor egy felnőtt nő nem rendelkezik érzelmi intelligenciával
Mesebeli portrékat készít a magyar tervezőgrafikus – interjú az Apróka Műhely alapítójával
Ennél az ellentmondásnál nagyon lényeges, hogy kizárólag az anyai ösztöneidre hagyatkozz. A szeretetet nem lehet túladagolni, de az is tény, hogy csak akkor tudsz adni, ha a te igényeid is kielégítésre kerültek.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





