A telefonom folyamatosan mellettem volt, és ha értesítést kaptam, szinte automatikusan megnéztem. Akkor is válaszoltam, ha éppen bevásároltam, a családommal ebédeltem vagy csak szerettem volna egy kicsit kikapcsolódni.
Volt bennem egyfajta büszkeség, hogy számítanak rám, és hogy olyan munkatárs vagyok, akire bármikor lehet támaszkodni.
Idővel azonban egyre inkább azt éreztem, hogy nincs valódi szabadidőm. Hiába ért véget hivatalosan a munkaidő, fejben továbbra is a feladatokon jártak a gondolataim. Ráadásul a hétvégi telefonok után gyakran hétfőn ugyanúgy meg kellett csinálnom a rám bízott feladatokat, vagyis a plusz rendelkezésre állásért cserébe semmivel sem lett kevesebb a munkám.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






