Az alábbi női vallomások bemutatják, hogy a szenvedélybetegségnek több arca van, mint gondolnánk.
A közreműködő
Az egyetemen jöttünk össze a férjemmel. Az egyetemen, ahonnan én két év után lemorzsolódtam – mert drogoztam és buliztam – ő viszont kiváló eredménnyel végezte el. Már akkor mondtam neki, hogy keressen nálam jobbat, erre elvett feleségül. Két gyerekünk van, ő csodálatos apa aki keményen dolgozik, mégis segít a házimunkában és rengeteget foglalkozik a gyerekekkel. Nem engedi, hogy dolgozzak, mert így is jól élünk. A barátaink őt szeretik, engem elviselnek. Én pedig úgy kezelem ezt a helyzetet – hogy nem érdemlem meg a férjemet – hogy gyógyszerekkel tompítom magam.
Amióta az orvos már nem hajlandó több nyugtatót felírni nekem, ő szerzi be a piruláimat, amiért szintén hálás vagyok. A húgom viszont nemrég elvitt egy szakemberhez – mert szerinte nem állapot, hogy bódultságban élem az életem – akinek elmondtam mindent. Azt hittem, az ő véleménye is az lesz, hogy túl jól házasodtam, de megdöbbenésemre azt mondta, hogy a férjem egy tipikus „közreműködő.” Olyan személy, aki szándékosan segít valakinek a káros viselkedés (pl. gyógyszerfüggőség) fenntartásában. Olvass még a témában
„Amikor viszont azt segíti, hogy Ön a lehető legrosszabb – azaz gyógyszertől kábult – énje legyen, akkor közreműködőről beszélünk, nem segítőről. Azóta próbálom visszavenni a pirulákat, mert a szavai csengenek a fülemben: „Zsófia, a maga problémáját a férje nem megoldja, hanem elősegíti.”
Össze vagyok zavarodva, de kezdem elhinni, hogy a férjem lehet, hogy mégsem az a feddhetetlen szent, mint akinek eddig hittem…
