A nyitókörben még mindenki elmondhatta, mi hozta el ide: volt, aki gondolatmentességet óhajtott megélni, más közelebb szeretett volna kerülni önmagához, én meg csak annyit nyögtem be, hogy „kíváncsi vagyok”, ami legalább igaz volt, még ha kevésbé magasztos is.
Ezután jött a vezető első határozott kérése: a következő két-három órában egyetlen szót se szóljunk egymáshoz, egyszerűen csak létezzünk a saját gondolatainkkal. Ennyit tehát a kellemes csajos pletykálkodásról.
Néhány száz méter séta után megálltunk, és megkaptuk az első feladatot: keressünk egy szimpatikus helyet, ahol kényelmesen elhelyezkedhetünk. Én egy hatalmas bükkfát választottam, amin egy madárodú lógott. Néhány éve már jártam itt egy vezetett túrán, akkor megmutatták, hogy tele van bájos cinkefiókákkal, így ez az emlék azonnal megszólított. Olvass még a témában
A fának támaszkodva hallgattam a vezetett meditációt, ahogy a figyelmünket a talajjal való érintkezésre, az arcunk hőmérsékletére vagy éppen a hideg érzetére irányítottuk. Ismerős instrukciók voltak ezek számomra a csoportos terápiákról, de azért több-kevesebb sikerrel próbáltam elmerülni a jelenben.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
