Úgy tűnik, a generációs különbségek és hatások egy különös körforgást alkotnak
Mi a kényszerű szabadságba és a korai felelősségbe nőttünk bele, aminek a levét sokszor felnőttként isszuk meg. Ezzel szemben a gyerekeink egy olyan világban szocializálódnak, ahol a biztonság lett a legfőbb valuta, és ahol a mindent elöntő információáramlás miatt maguk a gyerekek is sokkal tudatosabbak – és ezáltal szorongóbbak – lettek a veszélyekre. Ők már látják, hallják, hogy a világ kiszámíthatatlan, és erre a maguk módján reagálnak.
Amikor a lányomnak 10 perc egyedüllét is sok, az nem az önállóságának vagy a talpraesettségének a hiánya. Ez a félelem sokkal inkább egy nehezen megfogható ragaszkodás a biztonságos bázishoz egy alapvetően bizonytalannak tűnő világban. Ő nem a feladatoktól fél, hanem attól, hogy elvész a védőháló.
Szülőként pedig most az a legfontosabb feladatom, hogy ne sürgessem, és ne akarjam ráerőltetni a saját múltbéli mintáimat. Nem kell belőle kényszerű túlélőművészt faragnom. Meg kell várnom, amíg a saját tempójában építi fel magában azt a belső biztonságérzetet, amivel majd félelem nélkül képes lesz becsukni maga mögött a lakásajtót, tudva, hogy az otthon melege akkor sem tűnik el, ha egyedül marad benne. Olvass még a témában
Következő cikkünkA rejtett feszültségforrás, ami megöli a szerelmet a házasságokbanEgy kávéfőző mellett dől el sok minden. Az egyik fél tudja, hogy három nap múlva lejár a gyerek fogorvosi biztosítása, hogy a nagymamának szombaton ajándék kell a névnapjára, és hogy a mosógép szervizét már kétszer el kellett halasztani, mert nem fér bele a hét. A másik fél ezt mind nem tudja, mert soha nem kellett tudnia. Ő…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






