Címlap / Életmód / Család / Takarítás, anyu a neved!

Takarítás, anyu a neved!

Mennyit segítenek a gyerekek?

Annak ellenére, milyen sok feladat hárul a fiatalokra az iskolában, a gyermekek még mindig igen jelentős része segédkezik az otthoni takarításban. A kérdőív kitöltése során 86 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy kiveszi a részét a teendőkből – bár arról nem volt szó, egész pontosan mit is jelent ez a gyerekek számára.

4 csillagjegy, akinél gyakoribbak a nárcisztikus vonások

Az iskolások nem csak otthon adnak környezetük higiéniájára, hanem az iskolában is. A kutatásból kiderült, hogy négy felső tagozatosból egy kerüli az iskolai mosdókat, mégpedig elsősorban a tisztaság hiánya és a kellemetlen szagok miatt. A Domestost is gyártó Unilever ezért társadalmi programjában újabb iskolai mosdók felújításába kezd idén.

A gyakoriságot illetően az alsó tagozatosok 24 százaléka ritkán, 47 százaléka gyakran vesz részt a takarításban, a felsősök viszont kevésbé szorgalmasak: náluk 29 százalék – 45 százalék az arány (utóbbit persze csak a kamaszkornak, hanem azoknak a kötelező iskolai feladatoknak is betudhatjuk, amik az évek előrehaladtával egyre sűrűbbé válnak a diákok életében).

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.