Balatonszemesen volt a nagyszüleim háza, egy alacsony, zöld zsalus épület, tíz percre a strandtól. Minden júliusban ott töltöttem három hetet, és minden áldott reggel, még mielőtt a fürdőruhámat magamra kaptam volna, elhangzott ugyanaz a mondat: „Ne egyél olyan sokat, mert megint hízni fogsz, aztán nem veszed fel a bikinit.”
Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor ez elkezdődött, és tizenhat, mire végre nem hallottam meg. Közben nyolc nyár telt el úgy, hogy a reggelinél már ott ült bennem a szorongás: vajon most hány szelet kenyeret vehetek, vagy ha kérek még egy kanál lekvárt, azt megjegyzi-e magában, hogy holnap majd megint szóvá teszi.
Nem a rosszindulat beszélt belőle
A nagymamám nem volt rossz ember. Sőt, azt hiszem, azt gondolta, hogy szeretetből mondja. Ő maga egész életében küzdött a testével, a hatvanas-hetvenes években nőtt fel, amikor a vékonyság volt az egyetlen elfogadható forma, és ezt a mércét egyszerűen továbbadta, mint egy családi ékszert, amit muszáj viselni, akár tetszik, akár nem. Olvass még a témában
Az agy időskorban is ugyanolyan jól fejleszthető – egy új kutatás szerint
Néha pontosan tudom, hogy nincs igazam, mégis képtelen vagyok beismerni
Kívül csillogás, belül csalás: ráláthattam a nagy influenszer-illúzióra
Bájosak, stílusosak és igazságosak: ezért szeretünk annyira a Mérlegek társaságában lenni
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
