Talán még sosem ment annyit a légkondink, mint idén: tombol a kánikula, a beton szinte izzik a talpunk alatt, de a levegőben mégis felsejlik az a megfoghatatlan suhanás, ami jelzi: átléptünk egy láthatatlan határvonalat.
Augusztus van, a nyár java – egy teljes harmada – még hátravan, nekem mégis önkéntelenül összeszorul a gyomrom. Ez a csendes, fojtogató melankólia ilyenkor menetrendszerűen megérkezik az életembe. Hiába próbálok tudatosan küzdeni ellene, és hiába tudom, hogy még javában tart a szezon, a naptár makacs dolog.
A januári álmodozástól a májusi mámorig
Vérbeli nyári gyerek vagyok, az a fajta, aki szinte csak túlélni próbál, amikor korán sötétedik, és aki már januárban az utazási oldalakat bújva gyűjti az inspirációt (és jellemzően foglal is). Egész évben erre a néhány hónapra készülök, és mindent megteszek azért, hogy ez az időszak egy hatalmas, pörgős kaland legyen az egész családunknak. Amikor végre megérkezik a tavasz, szinte újjászületek, a késő őszi-téli hónapok viszont teljesen le tudnak hozni az életről. Olvass még a témában
5 jel, ami azt üzeni, hogy a szeretteid vigyáznak rád fentről
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
„Ha sírt, azonnal ment a pofon” – Így sebzi meg egy anya a fia lelkét
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Idén is szerencsénk volt, és minden a terveink szerint alakult: a tavaszi szünetben országon belül utaztunk, a májust pedig egy nagyon jól sikerült spanyol úttal zártuk. A hónap utolsó napján azzal a mámorító tudattal jöttünk haza, hogy másnap végre a naptárban is a nyár fog visszanézni ránk.
Az elmúlt két hónap pedig pont olyan pezsgő és sűrű volt, mint amilyennek megálmodtam. A lányom egymás után járta a táborokat, nekem a júliusba belefért egy felejthetetlen csajos hétvége, és megvolt a nagy családi nyaralásunk is, szóval tényleg kimaxoltuk a testi-lelki töltődést.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





