„A második percben már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel” – Horrorsztorik az állásinterjúkról

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / „A második percben már arra gondoltam,...

„A második percben már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel” – Horrorsztorik az állásinterjúkról

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Három történet következik olyan interjúkról, amelyek gyorsan rossz irányt vettek, és amikről az álláskeresők úgy jöttek ki, hogy nem is bánják, ha nem veszik fel őket.

„A HR-es előbb sírt, mint én”

Fiatal nő karba tett kézzel

„Egy közepes méretű marketingügynökséghez mentem interjúra”kezdi történetét a 29 éves Dóra, aki elmondta, hogy éppen elég nehéz magánéleti helyzetben volt, és még az állásinterjú reggelén is sírdogált az ágyában, de aztán összeszedte magát, kiskosztümöt húzott, és eldöntötte, hogy megpróbálja a legjobb énét mutatni. Sajnos az interjúztatója már nem volt ennyire profi.

„Már az furcsa volt, hogy a meeting szobában gyertyák égtek. A HR-es nő nagyon kedves volt, de túl kedves. Az első kérdés után – hogy miért akarok váltani – elkezdett könnyezni.

Olvass még a témában

Azt mondta, ‘bocsánat, csak annyira emlékeztetsz valakire, aki elhagyott minket’. Azt hittem, ez valami metafora. Nem volt az.

A következő 10 percben gyakorlatilag ő mesélt a saját szakításáról, a cégvezetővel való konfliktusáról, és arról, hogy ‘már senkiben nem bízik’. Én meg csak ott ültem, és próbáltam visszaterelni a beszélgetést a pozícióra.

A második perc után már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel. Végül nem is hívtak vissza – de őszintén, nem is mentem volna ezek után ide dolgozni.”

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.