Három történet következik olyan interjúkról, amelyek gyorsan rossz irányt vettek, és amikről az álláskeresők úgy jöttek ki, hogy nem is bánják, ha nem veszik fel őket.
„A HR-es előbb sírt, mint én”
„Egy közepes méretű marketingügynökséghez mentem interjúra” – kezdi történetét a 29 éves Dóra, aki elmondta, hogy éppen elég nehéz magánéleti helyzetben volt, és még az állásinterjú reggelén is sírdogált az ágyában, de aztán összeszedte magát, kiskosztümöt húzott, és eldöntötte, hogy megpróbálja a legjobb énét mutatni. Sajnos az interjúztatója már nem volt ennyire profi.
„Már az furcsa volt, hogy a meeting szobában gyertyák égtek. A HR-es nő nagyon kedves volt, de túl kedves. Az első kérdés után – hogy miért akarok váltani – elkezdett könnyezni. Olvass még a témában
Meglepően érett gyerekek: amikor a kicsik felnőttként viselkednek
A lélek ritmusa lassúbb, mint a jelen világunk. Ezért nehéz megélni a MOST-ot
A legnagyobb büntetés a csend, a legerősebb bosszú a közöny. – Hatásos fegyverek a toxikusság ellen
Becsapok valakit, ha másként öltözöm a párom anyukájával való találkozóra?
Azt mondta, ‘bocsánat, csak annyira emlékeztetsz valakire, aki elhagyott minket’. Azt hittem, ez valami metafora. Nem volt az.
A következő 10 percben gyakorlatilag ő mesélt a saját szakításáról, a cégvezetővel való konfliktusáról, és arról, hogy ‘már senkiben nem bízik’. Én meg csak ott ültem, és próbáltam visszaterelni a beszélgetést a pozícióra.
A második perc után már arra gondoltam, remélem, nem vesznek fel. Végül nem is hívtak vissza – de őszintén, nem is mentem volna ezek után ide dolgozni.”
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
