Sosem voltam egy önbizalommal teli ember. Annak ellenére, hogy komoly színpadi múlt van a hátam mögött, a magamba vetett hittel valahogy mindig hadilábon álltam. Ugyanakkor képes vagyok felvenni az „Ide nekem az oroszlánt is” attitűdöt, és olyankor megállíthatatlan tankként teszem a dolgom. Máskor azonban attól is bepánikolok, ha le kell mennem a boltba. Érdekes kettősség ez, de az idő múlásával talán javulnak az arányok a két állapot között, illetve rengeteg önfejlesztő munka után már értem a hátterét azoknak a pillanatoknak, amikor el vagyok veszve. A munkám ráadásul nem igazán arról szól, hogy „nem merek valamit”, így számtalanszor lépem át a komfortzónámat.
Rossz úton jársz
December elején jöttem el otthonról minden előzetes tervezgetés és gondolkodás nélkül, és úgy tűnt, hogy az előttem tornyosuló akadályokat sohasem fogom tudni leküzdeni. A mennyiségük és a nagyságuk is olyan méreteket öltött, mintha az élet azt akarta volna megmutatni, hogy baromira rossz úton járok. Én mégis azt éreztem belül, hogy egyszer meglesz az, amire vágyom, és így vagy úgy, de lehozok mindent, ahogyan eddig is. Vagyis nem volt más választásom, mint hinni magamban, és menni előre az úton.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
