A legtöbb ember számára teljesen természetes, hogy egy balatoni kirándulás, strandolás vagy nyaralás során beül egy hangulatos étterembe vagy megáll egy büfénél enni valamit. Glutén- és tejérzékenyként azonban korántsem ilyen egyszerű a helyzet.
Míg tejmentes fogásokat ma már egyre több helyen tudnak biztosítani, a gluténérzékenység egészen más kategória. Itt ugyanis nemcsak az számít kiemelten, milyen alapanyagok kerülnek az ételbe, hanem az is, hogy azok hogyan készülnek. Egy búzalisztes morzsa, egy közös sütőfelület vagy a panírozás közben szálló liszt is elegendő lehet ahhoz, hogy komoly panaszokat okozzon.
Nálam egy diétahiba szinte azonnal jelentkezik erős gyomorgörcsökkel és más emésztőrendszeri problémákkal. Egyetlen rosszul megválasztott ebéd nálam és sok sorstársamnál nemcsak egy strandolós napot, hanem akár az egész nyaralást is tönkreteheti. Éppen ezért nagyon körültekintően választom ki, hol eszem a Balatonnál. Olvass még a témában
Az évek során szerencsére találtam néhány olyan helyet, ahová mindig jó érzéssel térek vissza. Olyan éttermeket, büféket és kávézókat, ahol figyelnek az ételérzékenyekre, ahol biztonságban érzem magam, és ahol az ízek miatt is megéri megállni.
Mutatom az öt balatoni kedvencemet.
1. Sanyika Halsütő, Balatonlelle – ahol a gluténmentes kínálat messze túlmutat a „kötelező körökön”
A balatonlellei Sanyika Halsütővel évekkel ezelőtt ismerkedtem meg, később pedig lehetőségem volt interjút készíteni a tulajdonossal, Szalai Sándorral. Azóta is visszajáró vendég vagyok, és minden alkalommal ugyanazzal a pozitív élménnyel távozom.
Nem véletlen, hogy a hely hosszú évek óta a település egyik legnépszerűbb vendéglátóhelye. A figyelmes kiszolgálás és a vendégekre való odafigyelés itt valóban nem csak üres marketingfogás.
A klasszikus halas fogások mellett gluténmentes változatban is kérhető többek között rántott hús, rántott sajt, bolognai spagetti, mákos tészta, tonhalsaláta, babgulyás vagy akár palacsinta. A legtöbb fogás ráadásul tejmentesen is elérhető. Sőt, még gluténmentes nokedlit is lehet kérni.
Az én személyes kedvencem a harcsapörkölt rizzsel, de a hekk hasábburgonyával és a babgulyás is rendszeresen visszatérő választás nálam.
Bár itt nem csak gluténmentes ételek készülnek, a gluténérzékeny vendégekre kiemelt figyelmet fordítanak. Én minden alkalommal előre jelzem az érzékenységemet, és még soha nem ért kellemetlen meglepetés.
Ami pedig a Balatonnál különösen nagy kincs, ha finomat szeretnénk enni: az árak szerintem kifejezetten barátságosak, az adagok pedig bőségesek.
2. Oszi Bácsi Keszegsütödéje, Szigliget – a hely, ahol igazán megszerettem a halas ételeket
Bevallom, korábban nem tartoztam a nagy halfogyasztók közé. Ha azonban valaki szeretné megérteni, miért rajonganak annyian a balatoni halas ételekért, annak érdemes ellátogatnia Szigligetre, Oszi Bácsi Keszegsütödéjébe.
Az étterem a szigligeti strandon található, de az utcafront felől is vannak ülőhelyek, így strandbelépő nélkül is kényelmesen lehet itt ebédelni.
Többször is rákérdeztem a gluténmentes lehetőségekre, és jelenleg, 2026-ban is minden hal gluténmentesen készül. Természetesen itt is mindig külön jelzem a gluténérzékenységemet, így még külön olajban sült hasábburgonyát is tudok kérni. A kovászos uborka szintén gluténmentes.
A kedvencem a kétszemélyes harcsatál. Nemcsak az íze fantasztikus, hanem a látványa is olyan, hogy már önmagában gasztronómiai élménynek számít.
Hekk ugyan nincs az étlapon, de egyáltalán nem hiányzik. Ez az a hely, ahol érdemes nyitni más halfajták felé is.
3. Tigris Reggeliző és Bisztró, Balatonfüred – gluténmentes lángos a Balatonnál? Igen!
Ha egyetlen helyet kellene ajánlanom a Balatonon, amely a hét minden napján nyitva tart, és reggelihez, ebédhez és vacsorához is jó választás lehet, akkor az egész biztosan a Tigris Reggeliző és Bisztró lenne Balatonfüreden.
A gluténérzékenységet előre jelezve az ételek jelentős részét gluténmentes változatban, elkülönítve készítik el. Ez önmagában is hatalmas könnyebbség egy nyaralás alatt.
A hely egyik legnagyobb különlegessége a gluténmentes lángos, amelyet akár vegán sajttal és növényi tejföllel is kérhetünk. Emellett glutén- és tejmentes palacsinta is szerepel a kínálatban.
De nemcsak a klasszikus strandételek miatt érdemes betérni. Többféle halas fogás közül is választhatunk, például lazac és tonhal steaket is kérhetünk édesburgonyával.
4. Café Spirit, Siófok – a 100 százalékban gluténmentes menedék
A siófoki Café Spirit teljes egészében gluténmentes, így már a belépéskor hatalmas kő esik le az ember szívéről. Nem kell külön kérdezősködni, egyáltalán nem kell attól tartani, hogy véletlenül liszt kerülhet az ételbe.
Tökéletes hely kávézáshoz, bruncholáshoz, hamburgerezéshez, pizzázáshoz és sütizéshez is. Glutén-, tej- és cukormentes, sőt vegán desszertekből sincs hiány.
A specialty kávék, a jeges matcha, a fagylaltok és a szezonális finomságok miatt akkor is érdemes ide betérni, ha csak egy rövid balatoni sétát szakítanánk meg egy kis feltöltődéssel.
5. SENZA, Balatonfüred – amikor a strandoláshoz kell egy jó péksütemény
Balatonfüreden található a SENZA Gluténmentes finomságok & Specialty kávézó, amely szintén teljes egészében gluténmentes kínálattal várja a vendégeket.
Itt nemcsak helyben fogyasztásra találunk finomságokat, hanem könnyedén beszerezhetjük a strandoláshoz vagy kiránduláshoz szükséges útravalót is.
Friss pékáruk, sütemények és specialty kávék közül is válogathatunk. Az ember szinte úgy érzi magát, mint egy hagyományos kézműves pékségben – azzal a különbséggel, hogy itt nem kell aggódnia a glutén miatt.
Glutén- és tejérzékenyként sem kell lemondani a balatoni gasztroélményekről
Glutén- és tejérzékenyként sokszor úgy érezhetjük, hogy a spontán éttermezések és a gondtalan nyaralások világa mások kiváltsága.
Szerencsére azonban egyre több olyan hely van a Balatonnál, ahol valóban odafigyelnek az ételérzékeny vendégekre.
A fenti öt hely számomra jó ideje biztos pontot jelent. Olyan vendéglátóhelyek, ahol nemcsak finomakat ehetek, hanem nyugodtan is. És aki gluténérzékenyként már élt át diétahibát egy nyaralás alatt, pontosan tudja, hogy néha ez a legnagyobb ajándék.






