Vajon tényleg búcsút kell mondanunk a korlátok nélküli felfedezésnek, vagy csak meg kell tanulnunk egy új, tudatosabb ritmusban élni?
Az elmúlt években családi szinten végre újra átadhattuk magunkat az utazás biztosította, semmivel sem pótolható örömöknek. Számomra a más kultúrák és tájak megismerése mindig is alapvető szükséglet volt, így amióta csak módomban áll, úton vagyok. Szerencsére volt egy rendkívül intenzív szakasz az életünkben, amikor a munka szinte mindig külföldre szólított minket, így módunkban állt új országokat felfedezni, beilleszkedni a helyi körforgásba.
Aztán, ahogy jött a családalapítás és az építkezés, jó időre áthelyeződtek a hangsúlyok: minden megtakarított pénzünket elnyelte a ház, így a nagy nyaralások és a repülőtéri várók helyett a csempék és a szigetelőanyagok világa lett a valóságunk. Olvass még a témában
„Minden este látom a naplementét” – A 10 legélvezetesebb, mégis alulértékelt dolog
4 kicsi strand a Balaton körül, ahol nem kell tartanod a tömegtől
„Mackó, stitövi fickó…” – 6 dalszöveg, amit mindenki elront
„Szél, ékezet nélküli írás és ha valaki lufit fúj a rágójából” – Mi az a fura dolog, ami indokolatlanul felbőszít?
Utólag meglehetősen gyorsan, de ez az időszak is lecsengett, és az otthonunk elkészültével újra rákaptunk az utazás ízére. Olyannyira, hogy gyakorlatilag minden iskolai szünetet kihasználtunk legalább egy-egy rövidebb útra, és azt a fontos szokást is kialakítottuk, hogy évente legalább egyszer kettesben is elutazzunk néhány napra. Nekünk ez a fajta szabadság erőt ad a hétköznapokhoz, és motivációt a munkához.
Azonban az elmúlt fél évben valami megváltozott és néha olyan érzésem van, mintha az univerzum minden áron otthon akarna tartani minket.
Mintha egy láthatatlan erő minden lépésünket hátráltatná
Tavaly éppen csak hazaértünk a kettesben töltött utunkról, és még előttünk állt a várva várt családi nyaralás, amit tudatosan a főszezon utánra időzítettünk. Az élet azonban átírta a forgatókönyvet: egészségügyi okok és egy elkerülhetetlen műtét miatt le kellett mondanunk az utat. A nehéz lábadozás alatt a karácsonyi utazás gondolata tartotta bennem a lelket, de ahogy közeledett az ünnep, be kellett látnom, hogy a fizikai állapotom még nem engedi meg sem az utazást, sem a könnyed városnézést – így újabb lemondás és csalódás következett.
Vigaszágon a nyáron lefoglalt, Jordániai utunkra koncentráltunk. Egy különleges, hónapok óta tervezett, bakancslistás kaland várt ránk. De aki csak fél szemmel követi a híreket, tudja, mi történt: a régiós helyzet miatt a mi járatunkat is törölték. Bár a pénzt visszakaptuk, a vágy a kikapcsolódásra olyan erős volt bennünk, hogy azonnal átfoglaltunk Spanyolországba.
Úgy gondoltuk, Európán belül már semmi baj nem történhet, hiszen jól ismerjük az országot, és a legrosszabb eshetőségnek is egy kis késést feltételeztünk. Ám a mostani híradások üzemanyaghiányról és a légitársaságokat érintő válságokról szólnak (Spanyolországot érintve még sztrájkról is), ami miatt ismét a bizonytalanság felhői gyülekeznek a fejünk felett.
Dráguló kilométerek
A szakértők szerint az utazás, mint olyan, nyilván nem fog megszűnni, de az a korszak, amikor bárki bármikor fillérekért repülhetett a kontinens túloldalára, alighanem a múlté lesz – legalábbis egy időre bizonyosan. A jegyárak emelkedése és az esetleges járattörlések már a lefoglalt utakat is érintik, ami érthető módon feszültséget kelt az emberben.
Mégis, ahogy közeledünk az utazásunk időpontjához, egyre kevesebb izgulok. Ha ugyanis az elmúlt hónapok kényszerű otthonmaradása tanított valamit, az az, hogy mindenhol van mire rácsodálkozni. Újra megtanultuk nagyobbra értékelni a kisebb távolságokat is: egy hétvégi kirándulást a közeli hegyekben, egy sétát a Balaton parton vagy egy olyan várost a szomszédban, amit eddig méltatlanul hanyagoltunk…
A bizonytalanság persze továbbra is ott vibrál a levegőben
Ma már nem csak azt nézem egy szállásnál, hogy milyen a megközelíthetősége vagy a panorámája, hanem azt is, hogy meddig mondható le ingyenesen. A szemléletemet felváltotta egy sokkal nyitottabb, mondhatni kreatívabb tervezés. Egyre komolyabban mérlegeljük, hogy el tudunk-e jutni az úti célunkhoz szárazföldön. Ha a légitársaságok sztrájkja vagy a járattörlések réme fenyeget, hirtelen felértékelődik a vonatút romantikája vagy a családi autó szabadsága.
De A bizonytalanság persze továbbra is ott vibrál a levegőben: nem dől össze a világ, ha nem pár óra alatt érünk oda, hanem akár egy egész napos, vagy megállókkal tarkított autózással, hiszen ilyenkor maga az út is az élmény részévé válik.
Ez a fajta rugalmasság nemcsak biztonságérzetet ad, hanem egyfajta felszabadító felismerést is: a világ nem lett kisebb, csak az oda vezető utakat kell más szemmel néznünk. Jó esély van rá, hogy ezentúl lassabban, tudatosabban és több kompromisszummal fogunk útra kelni, de ez csak még értékesebbé tesz majd minden egyes pillanatot.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
