Huszonhét évesen a barátságok könnyedén alakultak ki közös élmények alapján. Az évek múlásával azonban rájöttem, hogy a barátságok mélysége a kölcsönös figyelemben és törődésben rejlik.
Véleménycikk: Schuszter Borka
Huszonhét évesen egészen egyszerű képletem volt a barátságra: azok voltak a barátaim, akikkel sok időt töltöttem, akikkel könnyű volt programot szervezni, és akikkel ugyanazokat a dolgokat szerettük. Ha volt egy koncert, egy kiállítás, egy spontán péntek esti sörözés, szinte magától értetődő volt, hogy együtt megyünk. A közös élmények tartották össze ezeket a kapcsolatokat, és sokáig azt hittem, ez így is marad.
Véletlen találkozások, amik mindent megváltoztattak
Akkoriban a „jól érzem magam veled” sokszor azt jelentette, hogy jól érzem magam abban a helyzetben, amiben együtt vagyunk. Nem feltétlenül a másik emberhez kötöttem ezt az érzést, hanem ahhoz, amit éppen csináltunk. Ha volt körülöttünk zaj, inger, történés, akkor működött a dolog. Nem is gondolkodtam rajta különösebben: természetes volt, hogy a barátságok ott vannak, elérhetők, és nem igényelnek jelentősebb erőfeszítést.
